Balog Zoltán: Jézus azt üzeni, ne félj, előtted megyek!

A feltámadt Jézus újra és újra azt üzeni, "ne félj, előtted megyek!" - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap.

A református püspök a budapesti, Hold utcai református templomban hívek nélkül megtartott istentiszteleten arról beszélt, az idei ünnepen különösen bátorító, hogy a feltámadt Istennel a templomon kívül is, bárhol, bármikor lehet az életben találkozni.

Ezen az ünnepen most nem kilépni kell a hétköznapi életünkből, hanem engedni, hogy bejöjjön oda Jézus. „Nem szenteskedő pillanatokat kell összehozni valahogy profán körülmények között, hanem engedni kell és lehet, hogy részesüljünk Isten erejében, szeretetében” – mondta.

„Akkor is, amikor elfogy a türelmünk, mert ami sok, azért az mégiscsak sok, lezárásban, korlátozásban, megpróbáltatásban.” Akkor is, amikor éppen elfog a reménytelenség, hogy „valahogy mindig megoldhatatlan az élet” – sorolta, hozzátéve, a feltámadt Isten „különösen akkor vár bennünket, amikor betegségre, halálra gondolunk”, akkor szólít meg és mondja újra és újra, „ne félj, előtted megyek!”.

Jézus akkor is „előtted megy, amikor megtalálod a másikat, a másik ember kezét, szívét, szemét.”

„Amikor egyszer majd megint kíváncsisággal, érdeklődéssel és megértéssel tudunk nézni arra, akit nem szeretünk, akit akadálynak látunk az életünkben, vagy amikor a munkánk nemcsak a befektetett energiánknak megfelelő eredményt hozza, hanem áldás lesz rajta, áldott munka lesz.”

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Balog Zoltán szólt arról is, az ember általában az életében legalább egyszer elgondolkodik azon, hogy van-e rajta, az emberen kívül más létező is, aki több, mint ő és aki érdemben befolyásolja az életét.
„Amikor pedig az életünk egyensúlya megbillen”, akkor „egész életünkkel kérdezünk, akkor magunk vagyunk a kérdés”.

Mert „amikor azt kérdezzük, hogy hol van Isten”, valójában arra gondolunk, hogy hol van Ő, aki „talán választ tud adni a kérdésre, hogy mi lesz velem, mi lesz velünk”. 

A találkozáshoz azonban jó helyen kell keresni Istent. Nem a holtak között, mondja az angyal a Jézus sírjához érkező asszonyoknak. Pedig hányszor és hányan keresik ott, a holtak között, abban, ami elmúlt, ami egy letűnt kultúrának tűnik, abban, ami emlék, történelem, ami csődöt mondott, nem sikerült – sorolta.

Ott keressük Istent, ott várjuk tőle a magyarázatot", hogy hol voltál, amikor itt kellett volna lenned?”.

„De ott hiába keressük.” Hozzátette: az angyal nem is a templomba küldi a tanítványokat és az asszonyokat. A templom ugyan „jó hely” a találkozásra, de néha talán el is idegenít, talán túl magas a küszöbe azoknak, akik nem szoktak hozzá. Akik pedig hozzászoktak, azt hihetik, hogy liturgikus helyzet nélkül legfeljebb „másodosztályú” lehet Isten és ember találkozása.

A megfeszített és feltámadott Jézus azt üzeni tanítványainak, hogy induljanak vissza Galileába, ahonnan jöttek, majd ott látják meg őt. Galilea nem volt megszentelt hely, rossz híre volt, a hitetlenség, a pogányság vidékének számított. De az volt az „életük tere”, ezért várta oda őket Jézus.

És „minket is oda vár”, a saját életünkbe.

„A mi világunk, a mi kis országunk nem elátkozott hely, nem a pogányok földje, és a mi életünk ide vár". Ahogy a bölcs tanító mondja, Isten mindig ott van, ahova beengedik. „Így lesz templommá az életünk, a mi Galileánk" – tette hozzá Balog Zoltán húsvétvasárnapi beszédében.