A baloldal csődbe vinné az országot

Hollik István szerint a baloldal válságkezelés helyett csak nagyobb bajt csinált, és ha kormányoznának, ugyanúgy csődbe vinnék az országot, ahogy korábban.

Hollik István az MTI-hez csütörtökön eljuttatott videoüzenetében kifejtette: Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági évadnyitóján „egyértelműsítette közös célunkat: azt szeretnénk, hogy Magyarország az európai gazdaság újraindításának győztese legyen”. Ehhez az is kellett, hogy eddig jól védekezzenek – tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: megőrizték a munkahelyeket, a munkanélküliség pedig az Európai Unióban a harmadik legalacsonyabb szinten áll. Hitelmoratóriumot vezettek be, ami 50 ezer kis- és közepes vállalkozásnak és több mint egymillió háztartásnak segített, és összességében háromezer milliárd forint maradt így a magyar családoknál és vállalkozásoknál.

Emlékeztetett: a leginkább érintett ágazatokban átvállalták a bérek felét és elengedték a szociális hozzájárulási adót, felére csökkentették az iparűzési adót. A beruházás-támogatással 280 ezer munkahelyet mentettek meg és több tízezret hoztak létre – közölte.

Hollik István

Hollik István arról is beszélt, hogy a baloldal végig támadta a védekezést és elégedetlenkedett. Úgy fogalmazott: azt hiszik, „elfelejtettük, hogy amikor ők kormányoztak, hogyan is kezelték a válságot”.

Azt mondta, a baloldal, kormányzása idején, megemelte az adókat, elvett egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért a közalkalmazottaktól, megszüntette az otthonteremtési programokat, az államcsőd szélére lökte az országot, és a Nemzetközi Valutaalap „pórázát is a nyakunkba varrták”.

Úgy látja, a helyzet egyértelmű: a válságban a baloldal nem segített a vállalkozásokon, cserbenhagyta a magyar embereket és válságkezelés címszó alatt „csak nagyobb bajt csinált az országban”. A baloldalt akkor is Gyurcsány Ferenc vezette, ahogy most is, ezért ha most ők kormányoznának, ugyanúgy csődbe vinnék az országot, ahogy korábban tették – fogalmazott a kereszténydemokrata honatya.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!