Biztos alapokon nyugvó politizálásra, hitre, összetartásra volt és van szükség

Simicskó István szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje távol áll a keresztény-nemzeti értékektől, minden megnyilvánulásában balliberális értékeket képvisel.

Április 3-án nem csupán országgyűlési választást tartanak, hanem ezzel egy időben rendezik a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazást is, miközben az elmúlt két évet meghatározta a koronavírus-járvány.

Simicskó István

A pandémia miatt kialakult válságkezelésről, a különböző társadalmi rétegek támogatásáról, a kormány intézkedéseit folyamatosan megkérdőjelező, a rezsitámogatás visszavonásáról és az egészségügy magánosításáról beszélő baloldalról, valamint az őket támogató európai nyomásgyakorlásról is beszélgetett a Magyar Hírlap Simicskó Istvánnal, a KDNP parlamenti frakcióvezetőjével.

– A harmadik év kezdődött el a koronavírus-járvány árnyékában, miközben az omikron variáns miatt már beindult az ötödik hullám. A virológusok szerint ez lehet az utolsó jelentős fertőzési hullám. Ennek tükrében inkább bizakodva vagy aggodalommal tekint az esztendő elé?

– Kereszténydemokrata politikusként nem is láthatom másként a világot, mint bizakodóan: reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra! Nyilvánvalóan az orvosi-tudományos világ mindent megtesz az egész emberiséget sújtó covid legyőzése érdekében, és a magyar kormány is a lehető legnagyobb körültekintéssel jár el a védekezés során, legyen szó a vakcinák beszerzéséről, az orvosi kapacitások elosztásáról vagy a családok, a magyar gazdaság megóvásáról.

A hozzáértők szerint van rá esély, hogy talán a járvány egyre kevésbé okoz majd súlyos tüneteket, és azt se felejtsük el, hogy most már egy olyan hatékony védekezés is a rendelkezésünkre áll a koronavírussal szemben, amelyben két évvel ezelőtt még csak reménykedhettünk, ez pedig a vakcina. Minél többen és minél alaposabban vagyunk beoltva, a vírus annál inkább sarokba szorítható, így végül legyőzhető. Sok fájdalmas veszteséget szenvedtünk el a járvány miatt, de muszáj megtalálni a továbblépés és a biztonságos fejlődés új kereteit.

A kormány jó irányba indult el a gazdaság újraindításában is, ez lehetővé teszi majd, hogy a családok talpra álljanak. Eddig soha nem látott mértékű segítséget kapnak a fiatalok, a nyugdíjasok, a családok és a vállalkozások – tehát a társadalom szinte egésze – ez lehet az alapja a jövőbeli építkezésnek. Megszűnik a huszonöt év alatti fiatalok szja-fizetési kötelezettsége, kétszázezer forintra emelkedik a minimálbér, továbbá év közben is jelentős fizetésemelésekre lehet számítani.

– Mi lehet a döntő a kormánypártok és a balliberális összefogás küzdelmében?

– Ahogy közeledünk az áprilisi időponthoz, egyre tisztábbá válik a politikai kép Magyarországon. Vörösiszap-katasztrófa, árvíz, migránsáradat, világjárvány – mindezen helyzetek megoldása csak úgy volt lehetséges, hogy a kormány jól szervezetten, szakmailag felkészülten és gyorsan tudott cselekedni. Ehhez nemcsak egy jó vezetőre, hanem biztos alapokon nyugvó politizálásra, hitre, összetartásra volt és van szükség. A baloldal programja ezzel szemben a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök leváltásban merül ki, és a gyurcsányi időszak fenyegető árnyékát, elpazarolt, kudarcos éveit vetíti előre.

Kattintson az interjú folytatásáért!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!