Csak erős nemzet képes megvédeni a hazáját

Folytatódik a honvédelmi sportközpontok építése, a múlt héten Jászapátiban kezdődött meg a munka, amelyhez hasonló jelenleg Újfehértón, Balassagyarmaton, Szarvason, Baján és Szigetváron is zajlik, a létesítmények közül többet még idén átadnak.

A kormányzat az alkotó hazafiság eszméjét követve célként jelölte meg, hogy valamennyi járásban épüljenek meghatározott típusterv alapján multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények – mondta a Magyar Hírlapnak Simicskó István, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

Simicskó István

Hangsúlyozta, mai globalizált világunkban meg kell találnunk azokat a csatornákat, amelyeken át megszólíthatjuk a fiatalokat.

„A sport egy kiváló eszköz ehhez, egészségmegőrző szerepén túl jellemformáló ereje által értékeket közvetít, közösségi felelősségre nevel. A sportközpontokban a fiataloknak szakmai keretek között lehetősége lesz a honvédelmi sportok és ismeretek elsajátítására, gyakorlására, ugyanakkor a létesítmények a helyi közösségek életében is jelentős szerepet tölthetnek majd be” – tette hozzá a sportvezető.

Az intézmények elsősorban a fiatalabb korosztály számára kínálnak programokat, de minden érdeklődő előtt nyitva állnak majd. „Jászapáti méltó otthona lesz a sportközpontnak. Pócs Jánossal, a térség országgyűlési képviselőjével megtekintettük a létesítmény helyszínét. Jó volt azt tapasztalni, hogy a Jászságban is nagy örömmel és várakozással fogadják az épülő komplexumot” – jelentette ki a KDNP frakcióvezetője, aki bízik benne, hogy minden más tervezett helyszínen hasonló fogadtatás övezi majd a beruházást, ugyanis ezek a létesítmények központi szerephez juthatnak Magyarország önvédelmi képességének növelésében is.

Fontos, hogy szilárd alapokra épüljön nemzetünk. A hazafias és honvédelmi nevelés által a szülőföldhöz való kötődés, a kisebb közösségek megerősítése történik. Ha felvértezzük fiataljainkat a megfelelő készségekkel, akkor helyt tudnak majd állni a felgyorsult világ kihívásaival szemben. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy csak egy erős nemzet képes megvédeni a hazáját bármilyen külső nyomás ellenében”

– szögezte le Simicskó István.

Azért is fontos a Jászapátiban épülő sportközpont, mert a környéken számos munkalehetőség van, a térségnek jó a lakosságmegtartó képessége, ám a szabadidő kulturált eltöltésének a feltételeit fejleszteni kell. A termálfürdő korszerűsítése mellett ez a létesítmény sporteseményeken kívül kulturális programok megrendezésére is lehetőséget ad.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!