Csaknem kilencszázan vettek részt a honvéd kadétok akadályfutó-versenyén Bánkon

Ötvennyolc középiskola 890 tanulója vett részt a honvéd kadétok akadályfutó-versenyén pénteken a Nógrád vármegyei Bánkon, a megmérettetést a Honvéd Kadét Kupa egyik állomásaként rendezte meg a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar OCR Sport Szövetség.

SimicskóSimicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, aki 2015 és 2018 között honvédelmi miniszter volt, a helyszínen elmondta, 2017-ben azért hozták létre a sportszövetséget, hogy lehetőséget adjanak a fiataloknak arra, hogy sajátos, katonai jellegű előképzésben részesülhessenek.

Mint mondta, idén rekordszámú volt a nevezés, és a szintén 2017-ben, középiskolás diákok számára, önkéntes alapon indított kadétképzés is rekordot dönt, hiszen már 149 iskolával van szerződése a szövetségnek.

Felidézte, hogy a honvédelmi törvény kimondja, a haza védelme nemzeti ügy, ami azt jelenti, minden magyar állampolgárnak van benne feladata.

Simicskó

Van egy egyre professzionálisabbá magyar hadsereg egyre korszerűbb eszközökkel, folyik a haderőfejlesztés, a Honvédelmi Sportszövetségnek pedig az a feladata, hogy hazafias és honvédelmi neveléssel szólítsa meg a fiatalokat

– fogalmazott az elnök.

Hozzátette: a programokban a fiatalok csapatban indulnak, közösséget képviselnek, valamennyiüknek van formaruhája, az eddigi eredmények pedig azt mutatják, hogy a képzésnek, valamint a sportszövetség közreműködésének eredményeként a fiatalok közel fele a katonai hivatást választja a középiskolát követően.

Simicskó

Simicskó István hangsúlyozta, a hadsereg számára nélkülözhetetlen az utánpótlás, de a legfontosabb, hogy egészséges gyerekek legyenek, akiken látszik a kitartás, a küzdeni akarás.

Olyan többletképességekre tesznek szert a kadétok, amelyeket normál, átlagos középiskolában nem tudnának elsajátítani”

– tette hozzá.

A Honvédelmi Sportszövetség lövész- és akadályversenyeket, búvár- és repülőstáborokat szervez, bonyolítja a pilótaképzést, szeptembertől pedig elindítják a drónos oktatatást is.

Simicskó István kitért rá, számára külön öröm, hogy 16 éves Hunor fia is teljesítette a távot pénteken Bánkon.

A bánki versenyt negyedszer rendezték meg, az elsőn 286 kadét vett részt 13 középiskolából, a másodikon már 511-en versenyeztek 25 iskolából, tavaly 37 iskola 656 tanulója versenyzett Bánkon.

Simicskó

A pénteki eseményen részt vett Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke is.

A verseny célja, hogy a honvédelmi sportokkal, specifikus akadályelemekkel bővítsék, szélesítsék a fiatalok sportolási lehetőségeit, és erősítsék a közösséget a kadétprogram keretein belül.

Az erő- és állóképességüket összemérő versenyzők a négy kilométeres távon természetes és épített akadályokat küzdöttek le. A versenyszámok között volt lézerfegyveres lövészet, gránáthajítás, vízen átkelés, patak melletti futás, erdőben futás kijelölt úton.

Az akadályoknál két próbálkozás volt, ha nem sikerült az akadályt leküzdeni, akkor, nehézségtől függően egy, kettő, vagy három perc büntető időt adtak hozzá a futott időhöz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!