Cseh Katalinék fizessék vissza a jogosulatlanul elnyert uniós forrásokat!

A Fidesz–KDNP továbbra is nyomatékosan azt kéri, hogy a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselőjének, Cseh Katalinnak a családi cégei fizessék vissza a jogosulatlanul elnyert uniós forrásokat – mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdai videóüzenetben.

Hollik István úgy fogalmazott, „ma kiderült, Cseh Katalin EP-képviselő céges ügye nemcsak a baloldali kétszínűség iskolapéldája, hanem korrupciós botrány is”.

„Kétszínű, mert miközben a pártja, a Momentum ezerrel kampányolt az olimpia ellen, Cseh Katalinék cége éppen az olimpiára hivatkozva nyert el uniós forrásokat, most pedig egy durva korrupció is körvonalazódik” – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Kiemelte, úgy tűnik, hogy már létezett és a Cseh család cégcsoportjának tulajdonában is volt az a technológia, aminek a kifejlesztésére Cseh Katalinék cége uniós pénzt nyert. „Azaz olyan technológia kifejlesztésére használtak fel uniós forrásokat, ami nekik már rég megvolt, magyarul érdemi munka nélkül egyszerűen lenyúlták az uniós forrásokat” – jelentette ki Hollik István. „Hát mi ez, ha nem egyértelmű és súlyos visszaélés?” – kérdezte a kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!