Csökkent a szegények és az alacsony keresetűek száma

Államtitkárként első dolgom volt, hogy a fogyatékkal élő embereket képviselő értelmifogyatékos-, mozgáskorlátozott-, siket-, vak-, siket-vak és autistaszervezetek vezetőivel találkozzam, hogy elmondják, miként és mivel tudjuk őket jobban segíteni – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős kereszténydemokrata államtitkára.

Fülöp Attila

A szakpolitikus úgy véli, a területén elért eredményeket egy olyan politika alapozta meg, amelyben a családok minél több anyagi juttatást, kedvezményt kaptak.

A Fülöp Attilával készült beszélgetés a Magyar Idők szombati számában jelent meg, és ide kattintva online is olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!