Dr. Latorcai János: Hitünk megőrzése a megmaradás záloga

Mind az örmény, mind a magyar nemzet sorskérdése a fennmaradás, ennek pedig hitünk megőrzése a záloga – hangsúlyozta Dr. Latorcai János, a parlament kereszténydemokrata alelnöke az örmény keresztény diaszpórák helyzetéről az Országházban rendezett hétfői konferencián.

Latorcai János

 

Köszöntőjében felidézte: mindkét nemzet kiállta a történelem próbáját, de a viharok súlyos károkat okoztak bennük, önálló létüket többször is megkérdőjelezték, a közösségei szétszórattak, milliós – őseik hagyományait, nyelvét is kultúráját ápoló – diaszpórát hozva létre a világban.

Dr. Latorcai János kiemelte a keresztény hit fontos szerepét a megmaradásban, utalva arra is, hogy

az örmények ősei tették elsőként államvallássá a kereszténységet, amely aztán egybeforrasztotta a népet és az államot.

Az Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló által szervezett tanácskozáson az Országgyűlés alelnöke ezután a magyarországi örmény közösség történetét elevenítette fel, kezdve az első telepesek Esztergomba érkezésével, akik beolvadásuk során különleges építészeti örökséget hagytak az utókorra. Majd szólt a 17. század végi, Apafi Mihály erdélyi fejedelem idejére tehető beáramlásról.

Megjegyezte: kiemelkedően békés volt az örmények és a magyarok együttélése, a közösség tagjai fokozatosan a nemzet részévé váltak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során pedig több száz közkatona és hetvennél több tiszt „igazi magyarként vállalta, ha kellet, a dicsőséges halált”.

Később a beilleszkedés és az asszimiláció dacára örmény reneszánsz indult a közösségben, amelynek tagjai »magyar örményként« határozták meg magukat, azt hirdetve, hogy a két nép hagyományai jól kiegészítik egymást – mondta Dr. Latorcai János.

A történelem bizonyította, hogy népeink békés együttélése, együtt munkálkodása milyen eredményeket tud hozni – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus a 17 országból érkezett résztvevők előtt.

 

 

Dr. Latorcai János teljes beszéde:

 

Excellenciás Helynök úr, Nagykövet Urak! Főtisztelendő Apát úr! Tisztelt Parlamenti képviselő úr! Tisztelt Szószóló Úr! Egyházi és Világi elöljárók!

Hölgyeim és Uraim!

A történelemtudomány már számos szempontból vizsgálta annak magyarázatát, hogy az emberiség történelmében egykor hatalmas birodalmakat létrehozó népek szinte nyom nélkül eltűntek, míg kisebb nemzetek, állandó küzdelmek és szinte reménytelennek látszó geopolitikai helyzetek közepette is képesek voltak megmaradni.

Fel is vetődik a kérdés, lehet-e találni valami különleges hasonlóságot e népek, nemzetek történetében és vannak-e olyan sajátosságok, melyek a XXI. század most kezdődő világpolitikai átalakulása közepette is képes biztosítani egy diaszpórában élő kisebbség megmaradását. Mert mindez sorskérdés nemcsak az Önök, hanem a magyarság számára is!

Az örmények és a magyarok egyaránt kiállták a történelmi idők próbáját! A viharok azonban súlyos károkat okoztak, időről időre önálló állami létünket is megkérdőjelezték, a nemzetet pedig szétszórták a világban. Több millióra tehető mindkét nép esetében azok száma, akik az anyaországon kívül, kisebbségben élve ápolják őseik hitét, nyelvét és kultúráját.   

Bár megpróbált Önöket és bennünket is a sors, de mégis élünk, itt vagyunk, anyanyelvünkön tanácskozhatunk a Jóisten, a történelem ura kegyelméből.

Biztos vagyok benne, hogy ez a kegyelem és keresztény hitünk alapvetően fontos pillére volt megmaradásunknak. Az önök ősei tették először államvallássá a kereszténységet, amely a népet és az államot egybefonta. A szuverenitás megőrzése a geopolitikai törésvonalak következtében – egészen napjainkig - csak a legkedvezőbb történelmi időkben volt lehetséges. Az évszázados üldöztetések és az Örményországot ért súlyos csapások közepette különleges szerep hárult az Örmény Katolikus Egyházra, mely vallási és kulturális hidat képzett az otthonmaradottak és a kényszerből elszármazottak között.

Mi magyarok pontosan értjük ennek a súlyát, hiszen határontúli nemzettársaink megmaradása szempontjából mindig is kulcsfontosságú volt, hogy többnyire nyelvileg és felekezetileg is eltértek az őket befoglaló, körülvevő népektől. 

A kereszténységnek nemcsak megmaradásunkban, hanem közös, ezerévre visszatekintő múltunkban is döntő jelentősége van. Első írásos emlékeink szerint ugyanis az első örmény telepesek Esztergomban, a keresztény magyar királyság egyik legfontosabb központjában telepedtek le és a magyar nemzetbe történő beolvadásuk során különleges építészeti örökséget, a hatkaréjos templomépítészetet hagyták az utókorra.

Nagyszámú örménység ezt követően majd csak a 17. század vége felé Apafi Mihály idején érkezett Moldvából Erdélybe, és olyan jelentős településeket hoztak létre, mint Szamosújvár. A két nép együttélése kiemelkedően békés volt, az elősorban kereskedelemből gyarapodó örmény családok szép fokozatosan a magyar nemzet részévé váltak.  Az örménység 1791-es honfiúsítása, majd az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban vállalt szerepe pedig végleg egybeforrasztotta a két nemzetet.

Örmény származású emberek közül hetvennél is több harcolt tisztként az osztrákok ellen; köztük Kiss Ernő és Lázár Vilmos aradi vértanú tábornokok. Többszáz fő pedig mint közkatona vett részt a harcokban és igaz magyarként véreztek mindkét nép szabadságáért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A XIX. század második felében egyre inkább asszimilálódott örménység egyes értelmiségi köreiben azonban a beilleszkedés és az asszimiláció ellenére „örmény kulturális reneszánsz” jött létre: intézményesen kezdtek foglalkozni saját történelmükkel, kultúrájukkal, elindították az „Armenia Magyar-Örmény havi szemle” című folyóiratot.  A szerzők magukat magyar-örményként határozták meg, azaz politikai és anyanyelvi értelemben magyarként, de azt örmény szociokulturális örökséggel kiegészítve.

Úgy vélték, hogy a két nép tulajdonságai jól kiegészítik egymást és együttesen jobban szolgálhatják a haza érdekeit.

Számos magyar-örmény felmenőkkel rendelkező művész, tudós alkotott világraszólót, elég, ha csak a világhírűvé vált Halász Gyula fotóművészt vagy a telefonközpont feltalálóját Puskás Tivadart emelem ki.   

A történelem bizonyította, hogy népeink békés együttélése, együtt munkálkodása milyen eredményekkel jár.

Tagadhatatlan, hogy a XXI. század hozott nehézségeket a két ország kapcsolatában, de a Magyarországon élő örmények és magyarok közötti kapcsolatokra ez szerencsére nem nyomta rá a bélyegét. A hétköznapokban jelenlévő kölcsönös szimpátia helyrebillentette a barátságot és újra emelkedő pályára állította népeink és országaink kapcsolatát.

Ezért is tartom különösen szerencsésnek és jónak, hogy ma Budapesten, itt az Ország Házában köszönthetem a közel 20 országból érkezett örménység képviselőit.

Külön jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a mai tanácskozásra egy jeles keresztény ünnepen, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, illetve az Önök apostoli egyházában, a megtisztulás ünnepén kerül sor. Ez is ráirányítja a figyelmünket arra, hogy mekkora szerepe volt a kereszténységnek népeink, nemzeteink megmaradásában.     

Hiszem és vallom, hogy a globalizáció közepette is sajátos, semmi máshoz nem hasonló nyelvünk ápolása és hitünk megőrzése lehet csak megmaradásunk záloga.

Bízom benne, hogy a mai közös tanácskozás is közelebb visz a bevezetőm elején feltett kérdés megválaszolásához és az elhangzó előadásokban, az örmény diaszpóra fennmaradását biztosító gyakorlat a magyar diaszpóra számára is értékes tapasztalatokat jelent majd.

E gondolatokkal köszöntöm Önöket Kövér László házelnök úr és a magam nevében is! Isten hozta valamennyiüket, ide az Ország házába!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!