Egyre több település élvezheti a biciklisbarát Dunakanyar előnyeit, miután észak felé bővül a térség kerékpáros úthálózata – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn, a Szob és Ipolydamásd közötti bicikliút átadásán.
Rétvári Bence (képünkön) közölte, hogy a csaknem 400 millió forintos útépítéssel nem elszigetelt fejlesztés valósult meg, hiszen hamarosan Ipolydamásdon belül, majd a településtől kifelé folytatódhat a kivitelezés, és a korábban kiépített szakaszok kijavítására is jutott 60 millió forint. Hajóról vagy vonatról biciklire átszállva akár családostul is könnyen fölfedezhető az Ipoly vidéke – tette hozzá. Az államtitkár szerint a környéken élőknek is kedvez, ha minél több település részesülhet a kerékpáros idegenforgalom előnyeiből.
Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a rendezvényen elmondta, hogy az Eurovelo 6 vonalán a Fekete-erdőig lehet majd eljutni biciklivel, ha a kerékpárutat követően a Helembára vezető híd is megépül Ipolydamásd után. Révész Máriusz hozzátette, hogy a fejlesztési tervek kiterjednek az egész Börzsöny vidékére, a Cserhátra, és hamarosan a forrásokat is előteremtik a megvalósításhoz. Kerékpárutakra, kirándulást támogató létesítményekre, aktív életmódot ösztönző fejlesztésekre a rendszerváltás óta nem jutott akkora összeg, mint most, mivel ezek is kellenek ahhoz, hogy Magyarország az EU legélhetőbb államai közé kerüljön – hangsúlyozta a kormánybiztos.