Elhunyt Szűcs László, Balatonlelle egykori kereszténydemokrata polgármestere

Szűcs László, Balatonlelle volt polgármestere és díszpolgára 2020. december 12-én, életének 79. évében, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Búcsúztatása december 19-én 10 órától lesz a Balaton-parti városban.

Szűcs László 1941. szeptember 6-án született Balatonlellén. 1959-ben Sopronban erdészeti technikus képesítést szerzett, ezt követően a zamárdi erdőgazdaság munkatársa lett.

1970-től a Kaposvári Erdőrendezőség Zamárdi Erdőfelügyelőségén erdőfelügyelő volt 1992-ig. 1992-től – a Balatonboglár és Balatonlelle kényszerű egyesítését követően ismét függetlenné váló – Balatonlelle polgármestere 2002-es nyugdíjba vonulásáig.

Hivatali működésének kiemelkedő eredménye az új polgármesteri hivatal megvalósítása,továbbá a kishegyi kápolna felújítása, az odavezető szilárd burkolatú út létesítése, a Kastélyiskola műemléki rekonstrukciója, a Kishegyi Parkerdő turisztikai célú kialakítása,számos más fásítási programban való részvétel, nyári fesztiválok,orgonahangverseny sorozatok szervezése, támogatása, testvértelepülési kapcsolatok létesítése, díszpolgári címadományozásának,feltételének,lehetőségének megteremtése. 

Szűcs László volt hegyközségi elnök is, és érdemei elismeréseként Balatonlelle város díszpolgárává választották.

1989-től a KDNP alapító tagja, a balatonlellei szervezet elnöke, de a KDNP Somogy megyei választmányának tagjává is megválasztották, s a párt országos választmányi delegáltjaként is dolgozott.

Szűcs László temetése 2020. december 19-én – a 10 órai gyászmisét követően – 10.45-től lesz a balatonlellei régi temetőben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!