Elítéljük a Magyarországot is elérő keresztényellenes erőszakot!

Gödöllői görögkatolikus templom

Megdöbbenésünket fejezzük ki amiatt, hogy a hazánkban elfogadhatatlannak tartott, eddig verbális sértésekre korlátozódó, mesterségesen szított keresztényellenes gyűlölet immár tettlegességig fajult, és szent helyeink megsemmisítésével, valamint szent tárgyaink meggyalázásával fenyeget.

A március 15-i nemzeti ünnepünkön  ismeretlen tettes baltával felfegyverkezve betörte a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templom zárt ajtaját, festékkel leöntötte a 2020. szeptember 19-én felszentelt ikonosztázt, megrongálta a Krisztus ikont és megkísérelte az épület felgyújtását. Az elkövetőt vandál cselekménye közben megzavarták, ennek köszönhetően a templom megmenekült a tűz pusztításától.

Ez a cselekmény minden kétséget kizáróan vallási indíttatásból történt, ami azt jelenti, hogy a keresztény emberek méltóságának semmibe vétele után a keresztényellenes erőszak is elérte Magyarországot!

Határozottan elítéljük ezt a barbár tettet, nemet mondunk a gyűlöletre, és következetesen kiállunk a keresztény emberek, valamint a keresztény szent helyek védelme mellett.

Azbej Tristan, a KDNP alelnöke

Vejkey Imre, a KDNP pártügyésze, országgyűlési képviselője

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!