Elkészült az M4 gyorsforgalmi út teljes Pest megyei szakasza

Elkészült az M4-es gyorsforgalmi út teljes Pest megyei szakasza az M0-ás körgyűrűtől Abonyig 62 kilométeren, közel 100 milliárd forintból - mondta csütörtökön Abonyban az innovációs és technológiai miniszter.

Földi László (KDNP) országgyűlési képviselő beszédet mond az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepségén 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

Palkovics László az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadásán közölte, hogy ezzel a szakasszal, amely 26 milliárd forintból épült meg, elkészült a gyorsforgalmi út teljes Pest megyei összeköttetése, és 2022 tavaszáig megépül a Szolnok elérését és elkerülését biztosító Abony-Törökszentmiklós út is.

Földi László
   
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b4), Kállai Mária, Szolnok és térsége fideszes parlamenti képviselője (b3), Boldog István, Törökszentmiklós és térsége fideszes országgyűlési képviselője (b2), Varga Antal, a Duna Aszfalt Út ügyvezető igazgatója (b), Földi László, Cegléd és térsége kereszténydemokrata párti országgyűlési képviselője (j5), Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere (j4), Szűcs Lajos, Vecsés és térsége fideszes országgyűlési képviselője (j3), Fazekas Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője (j2) és Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese (j) átvágja a nemzeti színű szalagot az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepségén az M4-es abonyi pihenőjében 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

Hozzátette, hogy folyik a Törökszentmiklós és Berettyóújfalu közötti 95 kilométeres útszakasz építésének előkészítése, az engedélyezési tervek várhatóan idén elkészülnek.

Palkovics László
   
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepségén 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

A nyáron lezárulhat a Berettyóújfalu és a határ, Nagykereki közötti közel 30 kilométeres szakasz átadás-átvétele is - fűzte hozzá a miniszter.

Kállai Mária
   
Kállai Mária, Szolnok és térsége fideszes parlamenti képviselője beszédet mond az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepségén 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

A fejlesztések befejezésével már csak az M30-as épülő Miskolc-Tornyosnémeti szakasza hiányzik ahhoz, hogy Magyarország elsőként kiépítse a Közép-Európa észak-déli irányú, belső gyorsforgalmi összekötését megvalósító Via Carpatia közúti folyosó rá eső elemeit - hangsúlyozta a miniszter.

Nyul Zoltán
   
Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese beszédet mond az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepségén 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

Hozzátette, hogy Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül megközelítheti a végleges kiépítés szintjét.

Szalay FerencSzalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere beszédet mond az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepségén 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

Földi László
   
Az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának átadóünnepsége 2020. július 23-án. (KDNP fotó)

Palkovics László arról is beszélt, hogy az év végére a települések kétharmadán élő 8,4 millió ember, az ország lakosságának 86 százaléka juthat el legfeljebb fél óra alatt a gyorsforgalmi vagy kiemelt főúti hálózatig, 2025-re pedig az ország településeinek háromnegyedére igaz lesz, hogy 30 perces közelségben van egy négysávos úthoz.
   
Földi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy a fejlesztésekből kimaradó, a Tápió vidéke egyes részeit az M4-es hálózatba bekötő leágazások is megépülnek majd a gyorsforgalmi úthoz.
   
Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy az M4-es gyorsforgalmi út kiépítése gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a közlekedést azon az úton, amely eddig az ország egyik legveszélyesebb útja volt.

Szalay Ferenc szolnoki polgármester a miniszterelnöknek és a kormánynak mondott köszönetet a fejlesztések forrását előteremtő gazdaságpolitikáért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!