Felavatták a Bence-hegyi kilátót Velencén

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke jelenlétében felavatták kedden a VADEX Mezőföldi Zrt. által építtetett Bence-hegyi kilátót a Fejér megyei Velencén.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b2), L. Simon László (b) és Tessely Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselői, valamint Koszti András, Velence polgármestere (b3) és Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára (j) a Bence-hegyi kilátó átadásán Velencén 2018. március 20-án. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Avatóbeszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke hangsúlyozta, hogy 2010 óta a velencei a harminckilencedik újonnan épült kilátó, további harmincat pedig felújítottak.

Mint mondta, a kormányzat tudatosan próbálja a városban élőket közelebb vinni a természethez. Ebben óriási segítséget nyújtanak az erdőgazdaságok, amelyek turistaházakat, erdei létesítményeket hoznak létre és üzemeltetnek – tette hozzá.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott, hogy „a patriotizmus, a lokálpatriotizmusok összessége". Úgy vélte, "akkor lehet valaki igazán patrióta, ha előbb lokálpatrióta, vagyis akkor tudja szeretni a hazát, ha szereti a lakóhelyét és akkor tudja szeretni szűkebb pátriáját, ha ismeri annak kultúráját, természeti adottságait" – jelentette ki, hozzátéve: minderre nagyszerű lehetőséget kínál az új velencei kilátó, amely tehát a lokálpatriotizmust erősíti.

Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt években megépült kilátók, csillagvizsgálók, kisvasutak, turistaházak több mint 15 milliárd forinttal gyarapították a nemzeti vagyont.

Közölte, hogy a velencei kilátó több mint 140 millió forintos beruházásból valósult meg, amelyet a kormány 80 millió forinttal támogatott.

Bitay Márton Örs emlékeztetett arra, hogy az állami erdőgazdaságok sok jóléti beruházást hajtanak végre: 2010 óta több mint 160 létesítményt adtak át. Úgy vélekedett, hogy helyes az út, hiszen a belföldi turizmus jelentősen nőtt a fejlesztések miatt is, miközben a hazánkba érkezők száma is rekordokat dönt.

Tessely Zoltán a térség fideszes országgyűlési képviselője a kilátó jelentőségét abban látja, hogy lehetőséget ad más szemszögből látni a világot. „Rádöbbenti az embert arra, hogy mennyi érték veszi körül a magyarságot" – mondta.

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy az egykori Vörösmarty-kilátó helyére három évtized után került új kilátó, pedig a velencei önkormányzat számos tervpályázatot hirdetett, de egyik sem vezetett eredményre. A legutóbbi azonban sikeres volt, s így egy kortárs művészeti alkotás születhetett, ami több mint egy egyszerű kilátó, ez a tó új szimbóluma – fűzte hozzá.

A rendezvényen megjelent néhány, jegesmedve maszkot viselő ember, transzparenseiken többek között „A hatalom emberei helyett az emberek hatalmát!", „Ne ölj!" feliratok voltak láthatók. Őket a rendőrök igazoltatták.

A transzparensekre reagálva Semjén Zsolt kijelentette: „teljesen rendben van a performanszuk". Egy táblát nem tartott helyesnek, a Ne ölj! feliratút, mert szerinte az a tízparancsolat félreértelmezéseként született: a parancs az emberre vonatkozik és nem egy csirke levágására vagy egy vaddisznó elejtésére.

Az újonnan átadott Bence-hegyi kilátó Velencén 2018. március 20-án. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A kiosztott sajtóanyag szerint a korábbi acélkilátó – egy leselejtezett olajfúró torony – 1965 novemberében került a 210 méter magas Bence-hegy tetejére. A kilátót 1988-ban életveszélyesnek nyilvánították, s mivel felújítására nem volt pénz, felrobbantották.

A tó több mint negyedszázadra kilátó nélkül maradt, 2014 decemberében azonban pályázatot írtak ki egy új toronyra. Százötvenhat pályamunka érkezett be, a rangsoroló zsűri 2015 áprilisában választott ki három alkotást, melyek közül a velencei lakosok szavazása alapján a kőből, illetve színezett betonból készült, 1848 centiméter magas kilátószinttel rendelkező torony épült meg. A Kruppa Gábor és Merkel Tamás tervezte építményre 118 lépcsőfok vezet fel.

A torony építése 2016 júliusában indult el, de a 2017 januárjára tervezett átadás a fővállalkozó cég problémái miatt csúszott, így az építtető VADEX új közbeszerzést írt ki. Az új kivitelező év elejére végzett a munkákkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!