Felavatták Szent II. János Pál pápa szobrát Miskolc-Diósgyőrben

Az 1978-2005 között regnáló Szentatya liturgikus emléknapján leplezték le szobrát a róla elnevezett tér mellett a diósgyőri templomkertben. Dr. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg Kovács Jenő alkotását, ami mostantól megerősítést ad minden arra járónak hitében és emberségében.

Az ünnepség keretében Mikolai Vince pápai prelátus, főesperes, diósgyőri plébános visszaemlékezett a szoborállítás előzményeire. Elmondta, a miskolci KDNP frakció javaslatára 2013-ban nevezet el Miskolc Közgyűlése a Szinva partján kialakuló teret Szent II. János Pál pápáról. Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője adott be képviselői indítványt, amely megfogalmazta a tér kialakítását az egykori lebontott háza helyén, majd azt, hogy II. János Pál pápáról nevezzék el a közterületet. (Az előzményekről hosszabban ide kattintva olvashat.)

Már akkor megfogalmazódott a cél, hogy a téren vagy a vele szemben, a Szinva túlsó partján a templomkertben felállításra kerüljön a pápa szobra.

Miskolci KDNP-sek

2020-ban emlékeztünk meg arról, hogy Karol Wojtyla száz éve született, október 22-e pedig az 1978-as beiktatásának emléknapja. Ezért született meg az a döntés, hogy most legyen a szobor leleplezése és megáldása, bár a tér végső kialakítása még nem készült el a Szinva túlsó oldalán.

Miután Dr. Ternyák Csaba egri érsek leleplezte és megáldotta a csodálatosan szép szobrot, Mikolai Vince plébános kérésére a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola igazgatója, Budáné Tóth Gabriella és a KDNP miskolci elnöke, Molnár Péter elhelyezte az emlékezés koszorúját a szobor talapzata előtt. 

Az ünnepségen részt vett a miskolci KDNP képviselői közül Molnár Péter és Hollósy András, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt több tagja is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!