Felújították a dél-balatoni vasutat, csökken a menetidő

Befejeződött a dél-balatoni, valamint a Kaposvár és Fonyód vasútvonal majdnem 73 milliárd forintba kerülő felújítása, amelynek köszönhetően gyorsabban járnak majd a vonatok. Az expresszek menetideje Budapest és Keszthely között újabb 10 perccel, Kaposvár és Fonyód között 20 perccel csökken szombattól, a nyári menetrend életbelépésétől – hangzott el a projektzáró ünnepségen csütörtökön, a balatonboglári vasútállomáson. Móring József Attila országgyűlési képviselő (KDNP) hangsúlyozta: több évtizedes tartozást törlesztenek a két vasútvonal megújításával.

BalatonboglárMosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítésének és Kaposvár – Fonyód vonalszakasz felújításának átadóünnepségén a balatonboglári vasútállomáson 2018. június 14-én. A háttárben balról jobbra: Gelencsér Attila, Somogy megye 1. számú választókerülete, Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály, Somogy megye 4. számú választókerülete, Siófok fideszes parlamenti képviselője (takarva) és Móring József Attila, Somogy megye 3. számú választókerülete, Marcali kereszténydemokrata néppárti parlamenti képviselője (MTI Fotó: Varga György)

A Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy, valamint a Fonyód és Kaposvár közötti vonalszakasz felújításának projektzáró ünnepén Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a Balaton déli partján futó vonal nyáron a második legforgalmasabb az országban, ennek ellenére évtizedekig nem történt jelentős pályakorszerűsítés. A 2010-ben kezdett felújítások révén több mint 200 kilométeren újították fel a vasúti infrastruktúrát nettó 224 milliárd forint hazai és uniós forrásból. Ennek köszönhetően a vasút versenyképessé vált a közúttal szemben - tette hozzá. 

Az elmúlt években a Székesfehérvár – Keszthely vasútvonal rekonstrukciójának részeként először a Lepsény – Szántód – Kőröshegy közötti szakasz épült át, majd ennek folytatásaként 2016-tól 2018-ig a Szántód – Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométeres szakasz, valamint a hozzá csatlakozó, szintén 53 kilométer hosszú Fonyód – Kaposvár vonal.

Az államtitkár a térség idegenforgalmát szolgáló, további közlekedésfejlesztési tervek között sorolta a kikötő- és hajópark fejlesztéseket, az e-hajózás feltételeinek megteremtését, egy második balatoni komp létesítését Badacsony és Fonyód között, valamint elektromos autóbuszok beszerzését a három nagyobb tóparti városnak. A következő években teljes hosszában felújítják a balatoni bringakört, és kerékpárút épül a fővárostól a tópartig – jelezte. Azt is hozzátette, hogy most készítik elő az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának korszerűsítését, amely a villamosítást is tartalmazza.

BalatonboglárLóczi Csaba, a MÁV Start Zrt. értékesítési igazgatója az új, nyári menetrendet ismertetve elmondta: a dél-balatoni vasútvonal kapacitásnövekedése miatt sűríthették a vonatközlekedést: ezért szombattól egész nyáron Budapest és Siófok között hétvégenként 90 személyszállító vonat közlekedik majd átlagosan 30 percenkénti indulással, a korábbi kétórás ütem helyett pedig már óránként járnak a Balaton déli partját kiszolgáló expresszvonatok.

Arról is beszámolt, hogy a balatoni járatokon tavaly nyáron 1,4 millióan utaztak, ami 8,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. 

Somodi László, a beruházó NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta: a felújítás után gyorsabban közlekedhetnek a szerelvények: a korábbi óránkénti 60-80 kilométer helyett többnyire óránkénti 100, a be nem épített területeken 120 kilométeres sebességgel. 17 állomáson és megállóhelyen készültek típusterv alapján esőbeállók, és magasperonokat építettek ki. 26 útátjárót felújítottak, 91 gyalogos átkelőhely épült át teljesen és 6 új gyalogos átjárót is építettek. A beruházás részeként 15 kilométeren létesült zajárnyékoló fal és 34,5 kilométer hosszon építettek be rugalmas sínágyazatot. Fonyód-Bélatelepen a vasútvonal megóvásáért 750 m hosszú hullámtörő műtárgy épült – sorolta. A projekt keretében Balatonszemes és Balatonlelle Felső között új, második vágányt is építettek. A Kaposvár-Fonyód vonalon az óránkénti 80 kilométeres pályasebességet állították helyre a pálya állapotának javításával. Kisebb munkák még hátra vannak, de ezek már nem befolyásolják a forgalmat - jelezte az igazgató.

A projektzáró ünnepségen beszédet mondtak a térség országgyűlési képviselői is, méltatva a beruházás nemzetgazdasági és helyei jelentőségét. Gelencsér Attila (Fidesz) szerint a vasútnak komoly múltja van Magyarországon és a mostani fejlesztés jól mutatja, hogy jövője is van. Móring József Attila (KDNP) hangsúlyozta, hogy több évtizedes tartozást törlesztenek a két vasútvonal megújításával. Witzmann Mihály (Fidesz) kiemelte, hogy a beruházás nem csak a turizmus szempontjából, és a fővárosból érkezőknek fontos, hiszen a somogyi megyeszékhelyet is „közelebb hozta a Balatonhoz”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!