Ferenc pápa: Veletek és értetek mondom, Isten, áldd meg a magyart!

A Szentatya részben magyarul fohászkodott a Himnusz - egyszersmind Magyarország Alaptörvénye - kezdő sorát idézve a budapesti Hősök terén vasárnap.

Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, a vallásos érzés az éltető nedve a gyökereihez olyannyira kötődő magyar nemzetnek.

„De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja a karjait mindenki felé”

– mondta.

Ferenc pápa Budapesten

Ferenc pápa hangsúlyozta, a kereszt „arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban”. Az egyházfő azt kívánta a híveknek, legyenek „megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők”.

Kiemelte, a Missziós kereszt, a kongresszus szimbóluma arra kell, hogy ösztönözze a hívőket, hogy életükkel hirdessék az „Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert”. „A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden magyar ember vágyik”– mondta.

Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a „nagy magyar keresztény családnak”, amelyet – mint mondta – szeretne magához ölelni „különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába” haladnak.

A katolikus egyházfő ezt követően köszönetet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, továbbá a megjelent püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint valamennyi hívőnek, továbbá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek, megvalósítóinak.

„Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek Magyarország népe” – mondta. „Áldásom innen, ebből a nagyvárosból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket” – fogalmazott.

Ferenc pápa – az utolsó szavakat magyarul mondva – úgy zárta imádságát:

„veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!”.

A szentmise a pápai és a magyar Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be.

A szentmisén részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök; Orbán Viktor miniszterelnök; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke; Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Varga Judit igazságügyi miniszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára  a KDNP alelnöke; Schmitt Pál volt államfő; Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője és a párt számos országgyűlési képviselője is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!