Míg Kijev a lehető leggyorsabban szeretne előre haladni a tagság felé vezető úton, Brüsszelben és több európai fővárosban egyre óvatosabb hangok hallhatók – írta közösségi oldalán kedden Hölvényi György, leszögezve: Ukrajna jelenlegi állapotában szinte semmilyen szempontból nem felel meg a felvételi követelményeknek.

A KDNP EP-képviselője megjegyezte: a brüsszeli politikai elit szócsövének számító Politico is arról ír, hogy az Európai Unió vezetői igyekeznek egyensúlyt találni a politikai támogatás és a csatlakozási feltételek következetes érvényesítése között.
A várakozások szerint a jövő héten hivatalosan is megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, miután az új magyar kormány feloldotta korábbi vétóját. Kijev azt szeretné, hogy minél több tárgyalási fejezetet – úgynevezett clustert – nyissanak meg még az idei évben; az Európai Bizottság és több tagállam azonban jóval megfontoltabb álláspontot képvisel – közölte Hölvényi György.
Hozzáfűzte, egyre több aggály merül fel azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna képes lesz-e maradéktalanul végrehajtani a szükséges reformokat, illetve megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyek minden tagjelölt ország számára kötelezőek.
Nem véletlen, hogy már olyan javaslatok is napvilágot láttak, amelyek részleges csatlakozást vetítenek előre, és csak későbbre helyeznék a teljes jogú tagság kérdését.
Mi továbbra is azt valljuk, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásnak egyetlen mércéje lehet: a teljesítmény, a tagságról a teljesített feltételek és a végrehajtott reformok alapján lehet csak dönteni – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
Álláspontja szerint ebben a kérdésben nincs helye a kapkodásnak, egy elhamarkodott döntés nemcsak az Európai Unió hitelességét ássa alá, hanem beláthatatlan gazdasági következményei lehetnek Európára, de Ukrajnára nézve is.
