A Fidesz-KDNP-től várják a stabilitást a választók

Budapest idővel újra a nemzet fővárosa lehet, legalábbis ezt üzenik az időközi önkormányzati választások Fidesz–KDNP-s sikerei – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Pálfalvi Milán. A Nézőpont Intézet elemzője szerint az eredményekből az látszik, hogy a választók a stabilitást a kormánypártoktól várják, az ő jelöltjeikben bíznak.

Újra kiderült, hogy az időközi önkormányzati választásokra nincsenek hatással sem a kata változtatásai, sem pedig az annak nyomán elindult utcai megmozdulások – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője. Mint mondta, előbbit a Nézőpont Intézet korábbi kutatása is kimutatta, amely szerint a Fidesz–KDNP 54 százalékon áll. 

A gáz és áram esetében bevezetett lakossági piaci árral kapcsolatban hasonlóképpen arra következtethetünk, hogy az nincs befolyással a pártpreferenciákra

 

– tette hozzá.

Az elemző szerint ezt támasztja alá, hogy a most vasárnap lezajlott helyhatósági megmérettetésen a Fidesz–KDNP jelöltje, Krieger Krisztina nyert az ellenzéki pártok által támogatott Kapitány Alexandrával szemben Budafokon, a XXII. kerületi időközi egyéni választókerületi képviselőválasztáson. Nem csoda, hiszen az ötgyermekes édesanya, háromszoros nagymama már több mint húsz éve képviseli a budafok-tétényiek érdekét, szemben az ellenzék helyben is kevésbé ismert jelöltjével – jelezte.

Ezzel a győzelemmel egy korábban baloldali mandátumot sikerült megszereznie a jobboldalnak – hívta fel a figyelmet Pálfalvi, hozzátéve, hogy az arányok is beszédesek. Míg az egyik oldalon két párt szövetsége elég volt az abszolút többség megszerzéséhez, addig a másikon hat politikai formáció maradt alul a küzdelemben. A Fidesz–KDNP-vel ugyanis a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik-pártszövetség állt szemben – mutatott rá az elemző.

Pálfalvi Milán hangsúlyozta, az eredmény stratégiai üzenete, hogy inkább sikeres egy valódi egység, mint egy annak mondott, sokpárti összefogás, igazi egység nélkül. 

Ezt a választási eredményt éppen Budapesten sikerült elérni, ahol korábban, az országgyűlési választáson csak a XVII. kerületben nyert jobboldali jelölt, Dunai Mónika, a Fidesz–KDNP támogatásával – húzta alá az elemző. Vagyis ez az időközi választás is zárójelbe teszi azt a trendet, ami 2019-ben Karácsony Gergelyt főpolgármesteri székbe repítette Tarlós Istvánnal szemben

 

– fogalmazott Pálfalvi.

A budapesti baloldali választók ma már látják az ellenzéki pártok valódi teljesítményét, és a klasszikusan nem jobboldali helyeken is inkább a biztosat választják – véli az elemző, aki szerint ezért történhetett, hogy az elmúlt időszakban a fővárosban tartott négy időköziből hármat a Fidesz–KDNP nyert, és csak egyet az ellenzék. 

Pálfalvi Milán szavai szerint a magyar választók stabilitáspártiak, oda húzzák az ikszet, ahol nagyobb esélyt látnak szűkebb-tágabb pátriájuk gyakorlatias és valós képviseletére. Ezt a stabilitást pedig – mint az eredményekből látszik – a Fidesz–KDNP-től várják, az ő jelöltjeikben bíznak a választók. 

A vasárnapi időközi egyéni választókerületi képviselőválasztás eredménye egyébként inkább közelít az idei országgyűlési választáshoz, mintsem a korábban ellenzéki győzelemmel zárult 2019-es helyhatósági megmérettetéshez

 

– közölte az elemző. Kifejtette, ennek oka az, hogy kimutathatóan fogy a Karácsony-féle budapesti lendület, mi több, a választók egyértelműen büntetik az ellenzéki, baloldali pártokat, miután azok szemmel láthatóan nem képviselik a lakosság érdekeit.

Pálfalvi Milán úgy véli, még korai lenne kijelenteni, hogy Budapest politikai átrendeződése megtörtént volna, azonban a választók üzentek, mégpedig azt, hogy nem elégedettek a mostani városvezetéssel, és változást szeretnének.