Földi László: A gazdasági fejlődés az út és vasúthálózat bővítését tette lehetővé

Földi László arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a kormány komoly gazdaságpolitikai döntéseket hozott, fontos stratégiai terveket készített elő és hajtott végre.

Földi László (KDNP) országgyűlési képviselő

A gazdasági fejlődés az út és vasúthálózat bővítését tette lehetővé, egyúttal a menetidő rövidülését eredményezte. Megjegyezte: 2024-ig a közúti és vasúthálózat bővítésére mintegy 5000 milliárd forint áll rendelkezésre hazai és uniós forrásokból. Cél, hogy könnyen elérhető legyen a gyorsforgalmi hálózat és a megyei jogú városok közlekedési rendszerét vasúttal összekössék.
    
Azt kérdezte, milyen fejlesztésekre, bővítésekre lesz lehetőség a következő években?

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium  parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: a balliberális kormányok korszerűtlen és elhanyagolt út- és vasúthálózatot hagytak maguk után. A kormány kiemelt feladatának tekint a közlekedési infrastruktúra és szolgáltatások színvonalának javítását.

Ez nemzeti érdek - rögzítette. Célként jelölte meg, hogy valamennyi, megyei jogú várost magas szolgáltatási szintű útvonalon lehessen elérni, illetve, hogy az autópályák az országhatárig érjenek, valamint, hogy az ország bármely részéből 30 percen belül négysávos útszakasz elérhető legyen. A jövőben egyebek között Eger, Kaposvár, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg esetében is elkészülhet a közúti beruházás - jelezte.
    
A képviselő a választ elfogadta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!