Fülöp Attila: 5 milliárd forinttal bővül a szociális intézmények támogatása

Éves szinten mintegy 5 milliárd forinttal bővül a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények támogatása – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön Gödöllőn.

FülöpFülöp Attila a Patrónus Házban tartott sajtótájékoztatón közölte: a forrásbővüléssel eddig nem finanszírozott szolgálatások kapnak támogatást.

Hozzátette: 58, egyházi vagy civil fenntartó részesül a forrásokban.

Felidézte:

az intézmények ehhez tavaly nyújtották be pályázataikat bentlakásos és nappali ellátás támogatására. Így 939-cel bővül a támogatott bentlakásos, zömében idősotthoni férőhelyek száma.”

Ugyancsak pluszforrást nyújtanak idősek, fogyatékkal élők, szenvedélybetegek és hajléktalanok nappali ellátásához, így ezen férőhelyek száma is bővül – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az ötmilliárd forintos összeg fedezi mind az új férőhelyek, mind a már létező, de most állami finanszírozásba vont ellátások teljes éves működési kiadását.

Fülöp Attila felidézte, hogy

2010-ben 325 milliárd forintot fordított a költségvetés szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi kiadásokra, az idei költségvetésben ez már 1463 milliárd forint, amely most tovább emelkedik.”

Németh Ildikó, a Patrónus Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: az általa vezetett otthonban 12, autizmusban érintett felnőtt él, de nappali ellátást is nyújtanak további 16 ember számára. Mindét ellátási formában számos fejlesztőprogramot kínálnak az érintetteknek - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!