Fülöp Attila: 7,8 milliárd forinttal támogatja kormány a szociális és gyermekvédelmi intézményeket

A kormány 7,8 milliárd forinttal támogatja a szociális és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó egyházi és civil szervezeteket a megemelkedett rezsiköltségek kompenzálására – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán Ózdon.

Fülöp

 

Fülöp Attila hozzátette, a támogatást nem kell külön igényelniük az arra jogosult szervezeteknek, azt a Magyar Államkincstár folyósítja.

Az államtitkár a település Velence-telep részén tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a városrehabilitációnak két fontos szegmense van: a városképi infrastruktúra szempontjából hangsúlyos, hogyan néznek ki ezek a helyek, de legalább ilyen lényeges az is, milyen az ott lakó emberek életminősége.

Kiemelte, hogy

az elmúlt 10 évben a kormány – főként a Széchenyi Program keretében – mintegy 100 milliárd forintot költött 486 projekt keretében városrehabilitációra és szegregált élethelyzetek felszámolására.”

A Széchenyi Plusz Programban szeretnék folytatni ezeket a fejlesztéseket - közölte, megjegyezve: ehhez az is kell, hogy Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat.

Az államtitkár kiemelte, szükség van arra is, hogy békében tudjunk tovább élni.

A felzárkózásra, beruházásra, a jövőről való gondoskodásra csak békés körülmények között van lehetőség"

– hangoztatta Fülöp Attila.

Bánné Gál Boglárka (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke a tájékoztatón azt mondta, a vármegyei önkormányzat az elmúlt fejlesztési ciklusban támogatta a leromlott területek felzárkózását. Ebben az időszakban Ózd 506 millió forintot fordíthatott szociális városrehabilitációs fejlesztésre, és a következő időszakra is rendelkezik már támogatási szerződéssel a település – tette hozzá.

Riz Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy korszerű, emberhez méltó körülményeket lehessen kialakítani a korábbi építésű, felújításra szoruló olyan lakótelepek esetében is, mint amilyen az ózdi Velence-telep.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!