Fülöp Attila: A családpolitika a legfontosabb ügy

A kormány számára a családpolitika nem egy ügy a sok közül, hanem a legfontosabb ügynek kell lennie – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán

Fülöp Attila a római katolikus egyház új, több mint 603 millió forintból felépítendő bölcsődéjének alapkőletételi ünnepségén sorskérdésnek nevezte a magyar nemzet szempontjából azt, hogy minden gyermek, akire egy család vágyhat, meg tudjon születni.

Ha a családokban nem születik meg a gyermek, akkor a nemzet sem fogja túlélni a következő időszakot

 

– fogalmazott az államtitkár, hangsúlyozva, a család és a hozzá kapcsolódó családpolitika fontosságát a nehéz gazdasági helyzet és a szomszédban zajló háború ellenére sem szabad szem elől téveszteni.

A bölcsődék létesítésével kapcsolatban kifejtette, 2010-hez képest csaknem duplaannyi, mintegy 61 500 bölcsődei férőhely van ma Magyarországon, és 1055 településen van ilyen intézmény, számuk háromszor annyi, mint tizenhárom évvel ezelőtt.

Mindehhez a magyar kormány a költségvetésből és uniós forrásból 200 milliárd forintot biztosított az elmúlt években, és biztosítani fogja a forrásokat a következő időszakban is annak érdekében, hogy minél több férőhely létesüljön – közölte Fülöp Attila.

A mátészalkai beruházásra utalva az államtitkár azt hangoztatta, a fejlesztés az építkezés mellett a közösség megtartó erejét erősíti, valamint hozzásegíti az itt élő családokat ahhoz, hogy helyben igénybe vehessenek egy szolgáltatást és nem kell emiatt másik településre költözniük.

Az eseményen Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a jövő generációba fektetett forrás és hit az, ami megtartja Magyarországot, ennek az alapjait pedig most és ehhez hasonló beruházásokkal kell letenni.

A tervek szerint a jövő nyárra elkészülő intézmény mellett több hasonló beruházás zajlik Mátészalkán, tervezés alatt van például a gólyakerti városrész nagy játszótere is, ami már régi vágya volt a helyieknek - mondta az eseményen Hanusi Péter, a szatmári kisváros Fidesz-KDNP-s polgármestere.

Az épülő bölcsőde alapkövét és az épületet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök áldotta meg.

A több mint 603 millió forint értékű bölcsődei beruházáshoz 475 millió forintot a Széchenyi Plusz program pályázatán nyert el az egyházmegye, további 128 millió forintot pedig költségvetési forrásból biztosítottak a fejlesztéshez. A három csoportszobás római katolikus bölcsőde modern épületében 42 gyermek nevelését biztosítják.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!