Fülöp Attila: Duális képzést indított egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégcsoport

Duális képzés keretében diákok olyan munkahelyen tudnak szakmát elsajátítani, ahol többségben megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. Csömöri úti telephelyén, ahol a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása és a duális szakképzés egy helyen valósul meg.

Fülöp Attila (KDNP) elmondta: 2010-ben a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása Magyarországon az egyik legalacsonyabb volt az Európai Unión belül. Az elmúlt évtizedben csaknem 30 százalékkal nőtt a hazai foglalkoztatási ráta, ezen belül a megváltozott munkaképességűeké 150 százalékkal.

Fülöp Attila

Az államtitkár kiemelte: mára nemcsak emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának aránya, hanem az őket foglalkoztató cégcsoport duális képzést is tudott indítani.

A KÉZMŰ Magyarország legnagyobb, megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató cégcsoportja, 13 üzletágban 10 ezer embernek ad munkát. A vállalat több üzletágban is piacvezető, egyebek mellett a varrás területén. Mivel egyre több a megrendelés, de egyre kevesebb a szakképesítéssel rendelkező munkavállaló, ezért kötöttek megállapodást a Budapesti Szakképzési Centrummal a duális képzés megvalósításáról - mondta Csizi Péter, a KÉZMŰ-, ERFO-, FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

KÉZMŰ Kft.

Fülöp Attila hangsúlyozta: az együttműködés legfontosabb üzenete, hogy a munka érték, ami nem attól függ, hogy egészséges vagy megváltozott munkaképességű ember végzi el. A képzés során a tanulók a szakmát egy olyan munkahelyen tanulhatják meg, ahol talán éppen egy megváltozott munkaképességű dolgozó mutatja meg a szakmai fogásokat - fogalmazott.

Az államtitkár elmondta: jelenleg 160 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik Magyarországon, a kormány célja ennek további növelése, hogy minden dolgozni tudó és akaró ember munkához juthasson.

Csizi Péter ismertette: a KÉZMŰ cégcsoportnál dolgozik a legtöbb varrónő Magyarországon, 1100 varrónőt foglalkoztatnak az ország több pontján, munkavállalóik között nem csak megváltozott munkaképességűek vannak. Sok ismert hazai és nemzetközi márka termékeit állítják elő, alvállalkozókat is bevonnak, hogy a megrendeléseknek eleget tudjanak tenni.

A duális képzés során a tanulók a gyakorlatban is elsajátíthatják a szakma minden részletét, és a cégcsoport célja, hogy két év múlva a diákoknak állást kínáljon - jelezte az ügyvezető.

Bánátfy Andrea, a Budapesti Szakképzési Centrum főigazgatója közölte: jelenleg 22 tanuló vesz részt a képzésben. A szakképzési centrum hosszú távú együttműködésre, illetve ennek bővítésére törekszik. Mint mondta, a képzésben sajátos nevelési igényű és általános képességekkel rendelkező tanulók is vannak, ez a képzés jó lehetőség arra, hogy együtt dolgozzanak a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal.

Az üzemlátogatáson részt vett Borbély Ádám, a Fidesz zuglói választókerületi elnöke és Gálné Szigeti Judit, a Kreatív Technikum igazgatója is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!