Fülöp Attila: A fogyatékosságügyet csak közösen lehet sikerre vinni

„Bármilyen fogyatékosságügyet (...) csak akkor tudunk sikerre vinni, hogyha az közös ügyként, közös akaratként jelenik meg" - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Fővárosi Állat- és Növénykertben 28. alkalommal megtartott Sérült gyermekek napjáról készült videóban.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára
    
Fülöp Attila a kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett felvételen az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) által szervezett eseményt méltatva arról beszélt, hogy az állam, az önkormányzatok támogatásával és az embereket elérő civil szervezet szervező erejével lehet sikeresen fogyatékosságügyről beszélni.
    
A videóban Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte, hogy a hétfői eseményen több mint tízezren vettek részt. „Aki volt már ilyen rendezvényen, az tudja, hogy mennyire vidám, megható és összefogást sugárzó napról van szó" - hangoztatta a politikus.
    
Az ÉFOÉSZ elnöke, Gyene Piroska felidézte, hogy szervezetük húsz úgynevezett önálló életvitelcentrumot hozott létre európai uniós forrásból, ahol az intézményekből, családból kikerült fogyatékos emberek számára bemutatják azokat az élethelyzeteket, amelyekbe egyedül kerülhetnek.
    
Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnökének értékelése szerint a Sérült gyermekek napja azért is sikeres, mert mindig aktuális kérdésekkel várja a közönséget, amelyek közül a választójogot és az önálló életvitel témáját emelte ki.
    
A képes összefoglalóból kiderült, hogy az ország minden részéről 76 busszal éreztek résztvevők az eseményre, a járművek összesen több mint 26 ezer kilométert tettek meg.
    
A felvétel az alábbi linken tekinthető meg: https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/405561670099281/

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!