Fülöp Attila: A gondoskodásban részt vevők együttműködésére van szükség

A rászorulókkal való törődés akkor működik jól, ha megvan a gondoskodásban részt vevő szereplők közötti együttműködés – hangoztatta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa Egerben csütörtökön.

FÜlöp

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Társadalomtudományi Intézet Szociálpedagógia Tanszéke és Társadalomismereti Tanszéke által szervezett gondoskodáspolitikai műhelykonferencián Fülöp Attila kijelentette: kifejezetten örül annak, hogy az egri egyetemen gondoskodáspolitikai szakirány indul.

Ha az egyetem történetét „nézzük, akkor megállapíthatjuk”, hogy ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett az intézmény – fűzte hozzá.

Sok mindent tehetünk mi is, de a jövő úgyis itt dől el. Azon múlik, hogy az egyetemeken egy szak iránt van-e érdeklődés, vagy nincsen, s főként, hogy megteszünk-e mindent azért, hogy fenntartsuk az érdeklődést

– jelentette ki az államtitkár.

Közölte: a számok beszédesek; míg alapképzésben 2022-ben szociális munka szakra 354-en nyertek felvételt, 2023-ban már 927-en; ugyanez szociálpedagógián 394 fő volt 2022-ben, most pedig 917. Az érdeklődés megvan tehát, amit persze a járvány és a háború is befolyásolt: azok a szakok kerültek előtérbe, amelyek a segítő szakmákhoz köthetők – mondta Fülöp Attila.

Kitért arra is: a rendszerváltás után a szociális törvény kiindulópontja az volt, hogy a szociális hálót az államnak és az önkormányzatoknak kell biztosítani. Ezeknek a felelősségi köröknek a delegálása alapjaiban ma sem változott meg; ugyanakkor fontos, hogy az egyházaknak van olyan erőforrása és lehetősége, amivel részt tudnak venni ebben a munkában – fűzte hozzá, megjegyezve: van a civil szektornak is olyan erőforrása, amivel ott tud lenni ezen a területen.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!