Fülöp Attila: A gondoskodáspolitika területén dolgozók az egész nemzetért dolgoznak

A gondoskodáspolitika területén dolgozók a magyar családokért, közösségekért, az egész nemzetért dolgoznak – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a szociális munka napja alkalmából tartott díjátadón pénteken, Budapesten.

Fülöp Attila közlése szerint november 12-e már öt éve a szociális munka napja, és ez a nap jó alkalmat ad arra, hogy a „józanság talaján, tárgyilagosan” lehessen beszélni arról, mi minden történik ezen a területen.

Ez nem volt mindig így, hiszen az 1990-es években, amikor még a város szélén, elzárva a külvilágtól próbáltak gondoskodni a segítségre szoruló honfitársakról, akkor a közbeszéd elől is elzárták ezt a témát – mutatott rá.

Fülöp Attila kiemelte, szociális területen mintegy százezren dolgoznak Magyarországon, ők nap mint nap „embert és lelket próbáló” munkát végeznek számos területen, a gyermekvédelemben, a felzárkózáspolitikában, az idősek, a hajléktalanok és a szenvedélybetegek támogatásában.

Sokszor éri kritika a gondoskodáspolitika területét, miszerint az állam kezd kivonulni erről a területről, de ez nem igaz, hiszen állandó fejlesztés zajlik

 

– hangsúlyozta az államtitkár.

Példaként említette, hogy ez év elején 20 százalékos béremelést kaptak a szociális területen dolgozók, a gyermekvédelemben pedig ötszörösére nőtt a pótlék összege. Az idei költségvetésből 1140 milliárd forintot fordítottak erre a területre, ami a 2010-es összeg három és félszerese, valamint most van a parlament előtt egy jogszabálytervezet, amely a nevelőszülői ellátmányt 25 százalékkal emeli majd.

Fülöp Attila a díjazottaknak azt kívánta, hogy legyen hitük, bátorságuk és nagylelkűségük tovább végezni a munkájukat.

A rendezvényen Pro Caritate díjat tizenöten, Idősekért díjat hárman, Esélyteremtésért díjat négyen, Szociális Munkáért díjat tízen vehettek át, továbbá átadtak miniszteri elismerő okleveleket is.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!