Fülöp Attila: Jövőre is folytatódhat a hajléktalanok közfoglalkoztatási programja

A jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára

Fülöp Attila a hajléktalanellátás egyik fontos céljaként jelölte meg, hogy a rászorulókat munkával visszasegítsék az aktív életbe. A Belügyminisztérium ezért indította el öt évvel ezelőtt a hajléktalanok számára kialakított közfoglalkoztatási programot - mondta.
    
Az államtitkár közölte: a program, amelyre majdnem hétmilliárd forintot költött a kormány, az elmúlt öt évben mintegy négyezer embert ért el.
    
A 2020-as évben a kormány tervezi a program folytatását - tette hozzá.
    
Fülöp Attila kitért arra is, hogy Tarlós István főpolgármester vezetésével a főváros rengeteg erőfeszítést tett azért, hogy az ellátásra szorulók valós segítséget kapjanak és megtalálják a hajléktalanságból kivezető utat.
    
Pirisi Károly, a Budapest Esély Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő társaság elsősorban hajléktalan embereknek nyújt személyes, folyamatos gondoskodást és szervezi a közfoglalkoztatásukat.
    
Az utóbbi három évben körülbelül 2000 hajléktalan emberből 1200-nak tudtak munkát szervezni, és 20-22 százalékuk az elsődleges munkaerőpiacon talált munkát - közölte hozzátéve, hogy ez nagyjából kétszerese az országos átlagnak.
    
Pirisi Károly megjegyezte azt is, hogy az érintett hajléktalan embereknek körülbelül a fele visszakerül az ellátásba.
    
Szólt arról is, hogy a főváros az idén 50 millió forintos keretösszegű programot indított roma fiatalok preventív támogatása érdekében. A programban jelenleg harminc fiatal vesz részt, nagy részük állami gondozott volt, és olyan tevékenységet próbálnak megvalósítani, amivel a lakhatásukat tudják biztosítani - közölte Pirisi Károly.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!