Fülöp Attila: A kormány segíti az egyházi szociális intézmények működését

A kormány segíti a szociális területen dolgozókat és a szociális intézmények, köztük az egyházi fenntartásúak működését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Csornán, ahol letették a premontrei apátság idősotthonának alapkövét és átadták az apátság épületében kialakított látogatóközpontot, a felújított könyvtárat és dísztermet.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond a premontrei apátság idősotthonának alapkőletételi ünnepségén 2019. augusztus 16-án. Ezen a napon letették a premontrei apátság idősotthonának alapkövét és átadták az apátság épületében kialakított látogatóközpontot, a felújított könyvtárat és dísztermet. (MTI fotó: Krizsán Csaba)

Fülöp Attila kiemelte, hogy a jövő évi költségvetésben az eddiginél negyvenmilliárd forinttal magasabb összeg szerepel szociális intézmények működtetésére, és ebből a forrásból minden egyházi fenntartású szociális intézmény részesülni fog.
    
Beszélt arról is, hogy fennmaradt egy 9. századból származó kolostor alaprajza, amelyen a novíciusok lakhelye mellett közvetlenül betegápoló helyiség található. Ez az alaprajz bizonyítéka annak, hogy az egyházak szociális területen vállalt szerepe nem jogszabályokban rögzített, az állam által elvárt kötelesség, hanem évszázados szokás folytatása - fogalmazott.
    
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szociális intézményekben az a fajta lelkiség, amelyet az egyházi fenntartás tud adni, a mindennapi túlélést hittel tudja megtölteni, és így több lesz egy ott töltött nap, mint a túlélésért folyó küzdelem. A kormány ezért is támogatja ezt a tevékenységet - mondta.
    
Hozzátette, hogy egy kutatás szerint attól lesznek az emberek boldogok, ha stabil kapcsolataik vannak, mert ezek támaszt adnak az élethez.
   
„Ami biztos, hogy ahol kapcsolat van, ott van támasz is, ahol támasz van, ott lehet boldognak lenni" - fogalmazott Fülöp Attila.
    
Gyopáros Alpár, Csorna és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról beszélt, az apátság turisztikai célú fejlesztésével azt is szeretnék elérni, hogy a csornaiak önazonosságtudata ismét megerősödjön.

Fülöp Attila
    
Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei perjel (k) Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára (j2) jelenlétében megáldja a premontrei apátság idősotthonának alapkövét 2019. augusztus 16-án. Ezen a napon letették a premontrei apátság idősotthonának alapkövét és átadták az apátság épületében kialakított látogatóközpontot, a felújított könyvtárat és dísztermet.(MTI fotó: Krizsán Csaba)

Példaként említette, hogy egy 14 évvel ezelőtti helyi felmérés azt mutatta, a csornaiak szerint „Csornán nincs semmi és nem is lesz semmi". Meggyőződése szerint a helyiek büszkesége azért sérülhetett ennyire, mert a város elvesztette mezőgazdasági központi és turisztikai szerepét. Az állandóságot egyedül a spirituális központi funkció biztosította a mintegy nyolcszáz éve jelen lévő premontrei rend által.
    
Kiemelte, hogy ez a mostani fejlesztési csomagot Csorna „vastag betűvel szedi majd" a történelmében, mert az a város minden polgárát szolgálja.
    
Az idősotthon 2,2 milliárd forint kormányzati támogatásból épül, a látogatóközpont kialakítása, a díszterem és a könyvtár felújítása pedig hétszázmillió forintból valósult meg.
    
Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős kormánybiztos, a látogatóközpont kialakításának, a múzeum, a könyvtár és a díszterem felújításának projektvezetője elmondta, hogy az átadással együtt megnyílt a Premontrei 900 című kiállítás, amely az ember minden érzékszervére hat.
    
A tárlat három termen keresztül élményszerűen és közérthetően mutatja be a premontrei rend történetét és a mintegy 800 éves csornai jelenlétét. A kiállítás célja, hogy közelebb vigye a rend lelkiségét a nagyközönséghez - fogalmazott.
    
Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei perjel elmondta, hogy visszakerült Csornára az a hun diadém, amelyet a csornai prépostsági téglagyár agyaggödrében találtak 1887-ben. Az arany fejdíszt eddig a Magyar Nemzeti Múzeum őrizte.
    
A perjel az MTI-nek elmondta, hogy az idősotthon két épületrészből áll majd a rend épületének szomszédságában és mintegy ötven idős ember gondozására lesz alkalmas.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!