Fülöp Attila: A közösségi összetartozás élményét adják a családi Erzsébet-táborok

A szociális biztonság első téglája mindig a közösségteremtés és a közösségépítés - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton Zánkán, a családi Erzsébet-táborok záró hétvégéjén.

Fülöp Attila (KDNP), szociális ügyekért felelős államtitkár a résztvevők között Zánkán, a családi Erzsébet-táborok záró hétvégéjén (2019.08.24. MTI fotó: Bodnár Boglárka)

Fülöp Attila kiemelte: ezt, a közösségi összetartozás élményét adja meg az Erzsébet-tábor, amely nemcsak a legnagyobb gyermektáboroztatási program Magyarországon, de egyfajta fontos közösségteremtő hely is.
    
Kitért arra: egy nemzetközi kutatás szerint az emberek attól lesznek igazán boldogok, hogy jó emberi kapcsolataik vannak, és így biztonságban érzik magukat. Ehhez pedig elég körbenézni Zánkán - jegyezte meg.
    
A háromnapos, kétéjszakás családi Erzsébet-táborokat először tavaly rendezték meg, 2018-ban ezer család, mintegy ötezer felnőtt és gyermek számára kínálva hétvégi kikapcsolódást. Idén a tíz alkalommal megszervezett családi Erzsébet-táborokban egy hétvégén átlagosan 180, összesen mintegy kétezer család számára nyújtottak élménydús kikapcsolódást teljes ellátással. A résztvevők Magyarország minden megyéjéből, összesen több mint 400 településről érkeztek Zánkára.
    
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: a családi Erzsébet-táborokban fontos szerepet kap a civil és egyházi összefogás.
    
Az alapítvány olyan elhivatott és a családokért, rászorulókért dolgozó partnerekkel működik együtt, mint a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Sportos Cukorbetegek Egyesülete - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!