Fülöp Attila: Meg kell hallanunk a nevelőszülők hangját

A kormány által kezdeményezett nevelőszülői program küldetése, hogy felerősítse a segíteni szándékozó nevelőszülők, valamint a támogatásra szoruló fiatalok hangját - hangoztatta az országjáró program hetedik, várpalotai állomásán hétfőn a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára
    
Fülöp Attila közölte, hogy 23 ezer fiatal él a gyermekvédelem rendszerében, és 2019-ben a tavalyinál 850 millió forinttal több pénz jut erre a területre. Jelezte, a kormány fél éve indított, májusban záruló, Befogadlak elnevezésű nevelőszülői programjának kampányrendezvényeivel az ország minden térségébe el akarnak jutni.
    
Az államtitkár arról is beszélt, hogy kevés olyan segítő szakma létezik, mint a nevelőszülőség, hiszen ezek az emberek a saját otthonukba fogadják be a támogatásra szoruló gyermekeket.
    
Mint mondta, a nevelőszülő utat és jövőt ad a gyermeknek, és mindezt annak tudatában teszi, hogy a végén a fiatal visszakerül a saját vagy örökbefogadó családjába. A nevelőszülő nem csupán a gyermeken, hanem egy közösségen és egy városon is segít - tette hozzá.
    
A rendezvényen kihirdették a Lehetetlen nincs című rajzpályázat győzteseit, akiket 3 ezer mű alkotói közül választottak ki.
    
A Befogadlak program részleteiről a neveloszuloiprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!