Fülöp Attila: Mintegy százmillió forintra lehet pályázni fogyatékos gyermekek otthoni ellátásának segítésére

Mintegy százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp AttilaFülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára

Fülöp Attila hangsúlyozta: a szolgáltatást végzők otthonaikban tehermentesítik a családokat, vigyáznak a fogyatékkal élő gyermekekre, gondozzák és ápolják őket, amíg a szülők dolgoznak, ügyeiket intézik vagy pihennek.

Az államtitkár közölte: a kormány 2020-ban is ugyanekkora keretösszeget fordított erre a 14 év alatti fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok által igénybe vehető szolgáltatásra. Hozzátette: a fővárosban és tizenegy megyében működik ilyen szolgáltatás.

A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján közzétett pályázatra azok jelentkezését várják, akik eddig is, tavaly is segítették a fogyatékos gyermekeket nevelő családokat – emelte ki.

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke elmondta: a sajtótájékoztatónak helyet adó Szivárványország Napközi Otthonban 12 súlyos, halmozottan fogyatékos ember nappali ellátásáról gondoskodnak, de Budapesten és több megyében „fecske”-szolgálattal is segítik azokat a családokat, akik súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekeiket otthonukban nevelik. Megjegyezte: ez nagy segítséget jelent a családoknak, még akkor is, ha csak pár órára veszik igénybe a rugalmas szolgáltatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!