Fülöp Attila: A nevelőszülők példát mutatnak a társadalomnak

A nevelőszülők példát mutatnak a társadalomnak arról, hogy egy közösségben, nemzetben mindig lesz olyan, aki segít a bajba jutottaknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden, Szekszárdon.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, díjátadó (j) a Lehetetlen nincs című országos rajzpályázat megyei díjazottaival a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány szekszárdi állomásán, a Babits Mihály Kulturális Központban 2019. február 5-én. (MTI fotó: Sóki Tamás)

Fülöp Attila a nevelőszülői hálózatot népszerűsítő, országos kampány Tolna megyei állomásán hozzátette: szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermekvédelemben olyan emberek dolgoznak, akik „közösségünknek jószolgálati nagykövetei".
    
A Babits Mihály Kulturális Központban nevelőszülők, gyermekek, fiatalok előtt elmondta: toborzást is végeznek, a nevelőszülői hálózat megerősítése és utánpótlásának biztosítása érdekében. A minisztérium szeretné felhívni a figyelmet a nevelőszülői programra,  és szeretnék elérni, hogy egyre többen vállalják ezt a hivatást annak minden szépségével és nehézségével együtt - fogalmazott.

Fülöp Attila
    
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (j) beszédet mond a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány szekszárdi állomásán, a Babits Mihály Kulturális Központban 2019. február 5-én. (MTI fotó: Sóki Tamás)

Hangsúlyozta, a gyermekvédelemmel a jövőben is kiemelten foglalkozik a kormányzat. Utalt arra, hogy 2014-től a nevelőszülőség speciális foglalkoztatási jogviszonynak minősül, és 2020. január 1-től bevezetik a nevelőszülői gyedet, ami azt jelenti, hogy a gyermek kétéves kora alatt a nevelőszülők is jogosultak lesznek az ellátásra.
    
A népszerűsítő kampány részeként minden megyében a nevelőszülők pódiumbeszélgetésen mondják el tapasztalataikat, a gyerekeknek, fiataloknak pedig Lehetetlen nincs címmel rajzpályázatot hirdettek, amelyen országszerte háromezren vettek részt. „Minden szakmai konferenciánál többet ér, ha valaki végignézi ezeket a rajzokat" - jegyezte meg a politikus.
    
Fülöp Attila az MTI-nek elmondta: jelenleg 23 ezer állami gondoskodás alatt lévő gyermekből 15 ezren vannak nevelőszülőknél, azt szeretnék, ha minden gyermek, akinek esetében az lehetséges, családi közösségben nőhessen fel. A szocializáció szempontjából is fontos, hogy a gyermek megtalálja azt a bizalmi köteléket, amelyet elvesztett - fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!