Fülöp Attila: Pályázatok jelentek meg fogyatékossággal élők gondozására

Autistákat és más fogyatékossággal élőket segítő civil szervezetek támogatására jelentek meg új pályázatok, összesen 342 millió forintos kerettel – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa az Esőemberekért Egyesületnél tartott sajtótájékoztatóján hétfőn Tatán.

 

Fülöp Attila közölte: két pályázaton autista emberek ellátását biztosító és más fogyatékossággal élőket segítő civil fenntartók, egyesületek és alapítványok indulhatnak.

A támogatás a működés megemelt költségeire is használható, egyenként 114 millió forintos keretösszeggel

 

– tette hozzá.

A harmadik, hasonló forrással meghirdetett pályázatot az otthon segítésre írták ki, a fogyatékos emberekkel együtt élőket támogató szervezeteknek. Ez a szolgáltatás az országban tíz megyében érhető el, 320 család veszi igénybe évente, mintegy 32 ezer óra időtartamban.

Mindhárom pályázatot a Schlachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet bonyolítja le. Az első két esetben egy hónap, a harmadikban március 3-a a beadási határidő – ismertette az államtitkár.

A tatai Esőemberek Egyesület elnöke, Schenk Lászlóné az MTI-nek elmondta, 1999-ban alakultak autista felnőttek bentlakásos ellátására, majd foglalkoztató szervezetet alapítottak, illetve tevékenységüket felnőttképzéssel és otthon segítő tevékenységgel bővítették. Ellátottjaik, illetve gondozottjaik száma összesen megközelíti a százat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!