Fülöp Attila: Rendszerváltás történt a fogyatékossággal élők ellátásában

Az elmúlt harminc év legnagyobb változásának, igazi rendszerváltásnak nevezte a fogyatékossággal élők ellátásában a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa azt, hogy az érintettek otthonokban élhetnek önálló életet.

FülöpFülöp Attila pénteken Debrecen-Józsán, a Fény Felé Alapítvány fogyatékossággal élő emberek lakhatását segítő projektzáró rendezvényén az infrastrukturális fejlesztések mellett kiemelte, hogy az otthonokban lakók döntenek saját életükről, önálló életet élnek, és ehhez minden segítséget megkapnak.

Jelezte:

az országban 35 helyszínen 16 milliárd forintot fordítottak az elmúlt években a fogyatékossággal élők támogatott lakhatásával kapcsolatos beruházásokra, a Debrecen józsai városrészében működő Fény Felé Alapítvány mintegy 800 millió forint vissza nem térítendő támogatásból épített, illetve korszerűsített nyolc lakóotthont.

Suller Attila Károlyné kuratóriumi elnök hozzátette: a beruházásokkal 18 fogyatékossággal élő ember elhelyezését tudták megoldani, ezzel 42-re emelkedett a bentlakásos támogatott otthonokban, családi házas környezetben elő gondozottak száma. Az alapítvány a nappali ellátottakkal együtt 300 fogyatékossággal élő emberről gondoskodik – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!