Fülöp Attila: Rendszerváltás történt a gyermekvédelemben

Rendszerváltás történt a gyermekvédelemben, ennek a folyamatnak a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szereplője és egyben alakítója is volt – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Szegeden.

Fülöp Attila (KDNP), a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató fennállásának tízedik évfordulója alkalmából rendezett alkotópályázat eredményhirdetésén és a beérkezett pályamunkákat bemutató kiállítás megnyitóján azt mondta, mára sikerült leszámolni azzal a felfogással, hogy a szociális terület és benne a gyermekvédelem állami monopólium.

A felügyelet és a megőrzés helyett ma már sokkal inkább azért dolgozunk, hogy a gyermek ha elmúlt 18 éves, és kikerül az ellátórendszerből, akkor boldoguljon – hangsúlyozta a politikus.

Az országban a gyermekvédelmi ellátórendszer háromnegyedét egyházi fenntartó működteti, és szinte az összes nevelőszülő velük dolgozik – közölte az államtitkár.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond a szegedi Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató fennállásának tizedik évfordulója alkalmából hirdetett alkotópályázat eredményhirdetésén és a pályamunkákat bemutató kiállítás megnyitóján 2021. július 2-án (Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

Az egyházak behozhatatlan előnye, hogy már akkor is foglalkoztak rászorulók segítésével, amikor államok még nem nagyon léteztek. A kormány a gyermekek érdekében használni kívánja ezt a tapasztalatot – mondta Fülöp Attila.

A kormány hitet tett a családközpontú gyermekvédelem mellett. Ezért az elmúlt években foglalkozási jogviszonnyá vált a nevelőszülőség, tavaly bevezették a nevelőszülői gyedet, és elindult a Befogadlak kampány – tudatta a politikus. A gyermekvédelemben élő 23 ezer gyermek 70 százaléka nevelőszülőknél van. Ez az arány még sosem volt ilyen magas, de a kormány szeretné tovább emelni – mondta az államtitkár.

Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök azt mondta, az egyházmegye tudatosan sok területen vállal közszolgálatot gyakran területén kívül is, amennyiben erre felkérést kap. E feladatok közül a gyermekvédelem mellett kiemelkedik a köznevelés és a felsőoktatás.

Kothencz János főigazgató kifejtette, munkájuk a személyre szabott törődésen és feltétel nélküli szereteten alapul.

A jövő feladatai közül a főigazgató a belső minőség építését nevezte a legfontosabbnak. Gyermek- és lakásotthonokban gondozottak élete kiváltképp fontos. Tenni kell azért, hogy életük jobbá válhasson – mondta.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Magyarország legnagyobb gyermekvédelmi szakellátási intézménye, 13 megyében háromezer munkatársa több mint hétezer gyermekről gondoskodik, többségük nevelőszülőknél él, kisebb részük 31 lakóotthonban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!