Hargitai János: A kormány rendbe tette a költségvetési gazdálkodást

Hargitai János, a KDNP vezérszónoka az Országgyűlésben azt mondta, a kormány azért is sikeres, mert rendbe tette a költségvetési gazdálkodást. Amikor a jelenlegi ellenzék volt hatalmon, akkor egyetlen költségvetési szám sem teljesült - közölte.

Az alaptörvény megalkotása óta tisztességes alkotmányos környezetben folyik a költségvetési gazdálkodás - fogalmazott. Bebizonyosodott, hogy a közpénzügyi fejezet, az adósságfék és más rendelkezések is képesek működni a gyakorlatban, amennyiben a kormány felelősen akar gazdálkodni - tette hozzá.  

Hargitai János országgyűlési képviselő, a KDNP ügyvezető alelnöke

A kabinet egy munkaalapú társadalmat akar létrehozni, ezért meg kellett szüntetni azt a gyakorlatot, ami milliókat tartott segélyen. A zárszámadási javaslatból is kiderül, hogy 2017-ben négymillió fő fölé emelkedett a dolgozó emberek száma és 38 ezerrel csökkent a közmunkásoké - emelte ki a politikus.
    
A vezérszónok külön felhívta a figyelmet a 2016-ban megkötött, hat éves bérmegállapodásra.
    
Minden költségvetést jelentős tartalékokkal terveznek, ami az átlátható és felelős gazdálkodás egyik eleme - hangsúlyozta. Az ellenzék gyakran kritizálja, hogy ezzel a kormány nagy mozgásteret kap, de a kabinet most is elszámolt az elköltött pénzzel - szögezte le.
    
A vezérszónok felszólalása alatt többször is hivatkozott az egykori Magyar Királyi Postatakarékpénztár úgynevezett takarékossági tízparancsolatára. Ennek utolsó elemét kiemelve azt mondta, hogy „a takarékosság hazafiság", és a kormány évek óta mindig teljesíti ezt az elvárást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!