Hargitai János: Továbbra is prioritás a családok, nyugdíjasok védelme

A korábbiakhoz hasonlóan, a jövő évi költségevésnek is a legfontosabb területe a családtámogatás, a nyugdíjasok védelme, a megerősített biztonság, a magas foglalkoztatás, az életpályamodellek folytatása, valamint fejlesztések az egészségügyben, a felsőoktatásban – mondta a KDNP vezérszónoka az Országgyűlés szerdai ülésén.

Hargitai János kiemelte: a kormány jövőre is kalkulál a foglalkoztatás bővülésével és a növekvő jövedelmekkel.

A politikus természetesnek nevezte az állami fejlesztések megtorpanását a jelenlegi helyzetben, amelyre a költségvetés egyensúlyának megőrzése miatt van szükség.

Visszatekintett arra, hogy már nyolc éve jóval korábban fogadja el a büdzsét a Ház, mint ahogy az életbe lép. Bár mindig kritika tárgya a korai elfogadás, az élet szerinte igazolta azt, hogy a gazdasági élet számára támpont, így érdemes megtartani.

Kijelentette: bármennyire szeretné az ország elkerülni a válságos helyzeteket, azok mindig elérik az országot. Ezért mindig olyan költségvetési és gazdaságpolitikát kell folytatni, hogy a válság negatív hatásai mérsékelhetők legyenek.

Erre nem volt képes az egykori szocialista kormány

 

– jegyezte meg.

A jelenlegi kabinet azonban teljesen átformálta a költségvetési politikát, a többi közt átalakította az adózást úgy, hogy ne a jövedelmet, hanem inkább a fogyasztást adóztassa. Ennek eredménye, hogy míg 2010-ben 6,6 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság, tavaly 7,1 százalékos volt a növekedés.

Jelenleg már nem azért kell dolgozni, hogy „a semmiből megcsináljuk magunkat” – értékelt. Ma már a munkahelyek megőrzésén, a családtámogatás és a rezsieredmények megtartásán lehet gondolkodni - mondta.

Szerinte azonban a háború és a szankciós politika az eddigieknél is nagyobb nehézség, a növekedés jelenlegi szintje nem tartható.

A bővülés a belső keresleten nyugszik, a hosszú távú célokat pedig a beruházási ráta erősíti meg

 

– tette hozzá.

Racionális lépésnek ítélte az állami beruházások elhalasztását, kijelentette ugyanakkor: eközben több a piaci alapú beruházás. Szólt arról is, hogy az ország a későbbiekben hatékonyságnövelő innovációs fejlesztésekkel biztosítja a növekedést hosszú távon. Úgy ítélte meg, hogy 3,5 százalékos hiánycélt a kormány tartani fogja, az infláció pedig csökkenni fog.

Az államadósság is csökkenő pályán van

 

– mondta.

Szólt arról is, hogy a háború okán globális energiaválság és globális élelmiszerválság is fenyeget, amik beárnyékolják a családok életkörülményeit. A költségvetésnek erre reagálni kell, ezt célozza a rezsivédelmi és a honvédelmi alap.

Reményét fejezte ki, hogy a kormány nemcsak vásárolni fog a honvédelmi alapból, hanem beszáll a fegyvergyártásba, hogy hosszú távon profitálhasson ebből az iparágból.

Szólt arról is, hogy az önkormányzatok kerete több mint tíz százalékkal bővül jövőre.