Harrach Péter: „A kétharmados többség felelősség azok felé, akik megválasztottak bennünket"

Nem korlátlan hatalmat jelent, hanem óriási felelősség a kormánypártok által az áprilisi választáson szerzett kétharmados többség – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal-beszélgetésén pénteken a Magyar Idők tudósítása szerint. Kocsis Máté rámutatott:az ellenzéknek semmilyen Magyarországgal vagy a nemzettel kapcsolatos víziója nincs.

Kocsis Máté rámutatott: ezzel a felelősséggel kívánnak hozzáállni a közös ügyekhez, az ország dolgaihoz.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője úgy fogalmazott: a kétharmados többség felelősség azok felé, akik megválasztották őket, és lehetőség arra, hogy a világképüknek megfelelő céljaikat megvalósítsák.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzék számára kudarc volt az áprilisi választás, de az ő munkájukat mégis igazolták a választók, soha még nem kaptak ennyi voksot. Az fel sem merült, hogy ne vegyék fel a mandátumot.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta: a szavazók által támasztott minimális elvárás, hogy a képviselők járjanak be a Parlamentbe, így nem is volt opció, hogy ne vegyék fel a mandátumot. Az, hogy harmadszor kapott a Fidesz-KDNP kétharmadot, az kritika is az ellenzék számára – jegyezte meg.

Hozzátette: nincsenek illúziói a parlamenti munkát illetően, s nosztalgiával tekint a 2010-ben indult ciklusra, amikor érdemi viták zajlottak. Azt kérte, a kormánypártok éljenek és ne visszaéljenek a kétharmaddal, hiszen egy erős és felelős kormány azt is figyelembe veszi, hogy a magyar társadalom és szavazók közel fele nem ért egyet vele. Hozzátette: a választási eredményekből le kell vonni a tanulságokat. A Jobbikot már sokan temették, mégis növelni tudták erejüket, s ő nem érez válsághangulatot.

Harrach Péter, a KDNP alelnöke, frakcióvezető (balra) a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal-beszélgetésén 2018.07.27-én. Mellette Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa  (Fotó: kdnp.hu)

Harrach Péter úgy látta: fontos mi zajlik a parlamentben, de még fontosabb, hogy mi zajlik az országban, ez pedig a kormányzati munkától függ. Szerinte a liberális demokrácia súlyos hiányosságokkal bír, néhány emberi jogot kiemel, elferdít, amiből aztán abszurd jelenségek fakadnak, mint például a gender-elmélet. Emellett tönkreteszi a közösségeket. Kijelentette: a liberális demokrácia mára megbukott.

Kocsis Máté azt mondta: semmilyen Magyarországgal vagy nemzettel kapcsolatos víziója nincs az ellenzéknek, lózungokat lehet hallani tőlük.

Ilyen felhatalmazású kormány, nincs még egy Európában – rögzítette, hozzátéve: a választói akaratot a parlamenten belül kell érvényesíteni a parlamenti demokráciákban.

Keresztes László Lóránt a migrációról azt mondta: mindig határozottan kiállt e téren, azaz az illegális migrációt meg kell állítani, az unió külső határait meg kell védeni, és ennek a kérdésnek nemzeti hatáskörben kell maradnia.

Kocsis Máté megjegyezte: elég lett volna a vonatkozó törvényt megszavazni, ezzel szemben az LMP soha nem támogatta a magyar kormányt a migrációval kapcsolatos fellépéseknél.

Mirkóczki Ádám úgy látta: a Jobbik defenzívába szorult a választásokon bevándorlásügyben, és bár sorra nyerik a helyreigazítási pereket, de ez már kit érdekel április 8-a után. Soha nem akartak bevándorlókat Magyarországra – jelentette ki, hozzátéve: azért nem támogatták az alkotmánymódosítást, mert a letelepedési kötvényeket meg akarták szüntetni.

Kocsi Máté a Jobbik képviselőjére reagálva megjegyezte: mindig elő fog kerülni, hogy nem támogatták az alkotmánymódosítást, szerinte „a szezon meg a fazon” ez és a letelepedési kötvény ügye. Mint mondta, mondva csinált okokra való hivatkozással nem lehetett a Jobbikra számítani a fontos nemzeti ügyeknél, ami csalódás.

Mirkóczki Ádám szerint ez nem igaz. Egy ilyen szavazás volt, az alkotmánymódosítás. A kerítést, a műszaki határzárat támogatták, ahogy az ország biztonságát érintő Btk-változtatásokat is – sorolta.

Keresztes László Lóránt szintén úgy reagált, tényszerűen nem igaz, hogy ne álltak volna ki fontos kérdésekben, mint például a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása, a magyar kisebbség védelme. Amikor Kocsis Máté azt kérdezte: helyes-e a magyar miniszterelnök bevándorlás-ellenes politikája, elismerte az Orbán-kormány pozitív szerepét, azzal, hogy vitát indított európai szinten. Megjegyezte: ez a diskurzus még nem jutott el arra a szintre, ahol lennie kellene.

Harrach Péter kitért arra is: ami az LMP-ben történik az áldemokrácia, ami nem is hatékony, a Jobbik nemzeti ügyekben való megnyilatkozásai azért erőtlenek, mert politikai és eszmei fordulatot vett a párt, ami hitelteleníti a Jobbikot.

Kocsis Máté az időközi választások eredményeiről szólva megjegyezte: ha hülyének nézik és becsapják az embereket, akkor ilyen eredmények fognak születni, mint legutóbb Józsefvárosban. Hitelességi problémák vannak – tette hozzá.Az EP-választásokról Keresztes László Lóránt azt mondta: ez egy kritikus választás lesz az unió számára, szerinte valóban a közösséget érintő témákról kell majd beszélni.

Tusványos 2018 07 27 2Kézfogás vita után. Mirkóczki Ádám (Jobbik), Harrach Péter (KDNP), Kocsis Máté (Fidesz), Deák Dániel (Figyelő) és Keresztes László Lóránt (LMP) (Fotó: kdnp.hu)

Kocsis Máté szerint azért bír nagy jelentőséggel a választás, mert az előző Európai Parlamentet még a migrációval összefüggő problémák ismerete nélkül választották meg. A tavaszi választás viszont lehetőséget ad arra, hogy erről is véleményt mondjanak az emberek – közölte. Azon pártok megerősödése várható, amelyek az illegális bevándorlással összefüggésben alakítják ki véleményüket, ahogy várható az Európai Bizottság összetételének megváltozása is, s az is világossá válik majd, hogy Európa milyen irányba fordul. Szerinte a polgárok egy biztonságos Európára szavaznak majd – közölte.

Mirkóczki Ádám egyetértett azzal, hogy a bevándorlás lesz a fő téma. Hozzátette: szerint még a tét az unió jövője.

Tusványos 2018 07 27(Fotó: kdnp.hu)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!