Harrach Péter: A kormánypártok a családvédelem, nem pedig a bevándorlás pártján állnak

A brüsszeli bürokraták asztalai tele vannak olyan tervekkel, amelyek - „a Soros-tervnek megfelelően" - bevándorlókontinenssé tennék Európát, a magyar embereknek joga van tudni ezekről - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok kihelyezett ülésének helyszínén, Balatonalmádiban.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (b) és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos frakcióülésének második napján Balatonalmádiban 2019. február 14-én. (MTI fotó: Koszticsák Szilárd)

Ezeket a javaslatokat - így a kötelező kvótát, a határvédelem jogának gyengítését, a migránsvízum bevezetését, a migrációt segítő Soros-szervezetek támogatásának megháromszorozását, a gazdasági migráció legalizálását és a nem bevándorláspárti országok megbüntetését - a Fidesz-KDNP elutasítja - jelentette ki a sajtótájékoztatón a politikus, hozzátéve azt is, hogy szerintük ezek olyan húsbavágó tervek, amelyekről minden magyarnak tudnia kell. Mindenkinek joga van ugyanis ahhoz, hogy tudja, mit akar Brüsszel - fogalmazott.
    
A Fidesz-KDNP szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nemzeti határok, kultúra, valamint szokások védelmére.
    
„Egyenrangú nemzetek együttműködésén alapuló Európában szeretnénk élni" - mondta, úgy összegezve a migrációs álláspontjukat:

„Európa maradjon az európaiaké, kerítéssel védjük a határainkat!"
    
„Minden ember védi a házát kerítéssel, és nem azért, mert a kerítésen kívül lévőket gyűlöli, hanem azért, mert a kerítésen belül lévőket szereti" - fogalmazott.
    
Kocsis Máté az európai parlamenti választás tétjének nevezte, hogy azok a pártok és vezetők legyenek többségben az EU-ban, akik nem akarnak több migrációt, akik nem bevándorláspártiak és akik nem támogatják a Soros György által megfogalmazott elképzeléseket.
    
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a tanácskozás napirendjén szintén szereplő családvédelmi akciótervről beszélt, hangsúlyozva: az nem csupán a családokat segíti, hanem a demográfiai helyzetet is javítja.
    
A kormánypártok a családvédelem, nem pedig a bevándorlás pártján állnak - mondta, megdöbbentőnek nevezve ezzel kapcsolatban a svéd szociális miniszter és a BBC szakértőjének nyilatkozatát, akik bevándorlással oldanák meg a demográfiai problémákat.
    
Kocsis Máté azt közölte a családvédelmi akciótervről, hogy várhatóan négy törvényt érint majd a kormányzati javaslatcsomag. Módosulni fog a költségvetési és az egészségbiztosítási törvény, a munka törvénykönyve, valamint az adótörvények, a módosítási indítványokat pedig rövidesen, akár még februárban benyújthatják.
    
A Kétfarkú Kutya Pártnak a családvédelmi akcióterven való viccelődését ízléstelennek, az édesanyákkal szemben bántónak minősítette. Kiemelte továbbá: az ország gazdasági lehetőségei megengedik a családvédelmi akciótervet.
    
Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, még a nyári szünet előtt készülnek elfogadni a jövő évi költségvetést. Így az Országgyűlés június 15. - a rendes ülésszak vége - után várhatóan még közel egy hónapig dolgozni fog - mondta Kocsis Máté.
    
Arra a kérdésre, hogy mire számítanak az ellenzék részéről a tavaszi ülésszak első napján, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: a Fidesz-KDNP az ország kormányzásával akar foglalkozni a parlamentben, és nem fog felülni az ellenzék esetleges provokációjának.
    
A politikus egyetértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a parlamenti fegyelmi ügyek jogkövetkezményeit szigorítani kell, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez hasonlóan ő is kevesellte a tavaly december 12-i parlamenti ülésnap eseményei miatt az ellenzéki képviselőkre kirótt pénzbüntetést.
    
Kocsis Mátét megkérdezték arról a kiszivárgott hangfelvételről is, amelyen a Jobbik médiatanácsadója „far-hát kommandónak" nevezte azokat a nyugdíjasokat, akik a közösségi oldalakon politikai véleményt nyilvánítanak.
    
A kormánypárti politikus azt felelte: nem ez az első eset, amikor a Jobbik tiszteletlenül beszél az idősekről, Vona Gábor korábbi pártelnöknek is volt egy ilyen ügye. Ez a Jobbik igazi arca, a Jobbikról nem először derül ki, hogy lenézi az időseket, a nyugdíjasokat - jelentette ki.
    
Soros György napokban megjelent írásáról a frakcióvezető azt mondta: Soros György gondolatai az unió döntéshozatala során diktátumokká válnak, „ez az, amivel szemben fogalmazzuk meg a saját álláspontunkat".
    
Arra a felvetésre, hogy Franciaországban az iskolákban anya és apa helyett szülő 1-et és szülő 2-t kell használni, Kocsis Máté azt mondta, szomorúnak és sértőnek is tartja ezt a szülőkre nézve, Harrach Péter pedig egy ideológia zsákutcájaként értékelte a hírt.