Harrach Péter: Kötelességünk támogatni a határon túli magyar közösségeket

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Állandó Értekezlet múlt heti ülése kapcsán arról beszélt az országgyűlésben: a határon túliak egységbe fogták össze a kormánypártokat és az ellenzék pártokat a nemzeti politika érdekében.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője

A DK-ra utalva hozzátette: csak egy párt hiányzott, de ezen nem csodálkoznak, mert a 15 évvel ezelőtti népszavazáson is hasonlóan viselkedtek. „Félek nem sok fogalmuk van a nemzetről" - jegyezte meg.
    
Ugyanakkor arra figyelmeztetett: van egy „utánpótlás", a Momentum, amely a szlovák és a román kampányban is saját nemzete képviselőivel szemben az ideológiai barátait támogatta.
    
Harrach Péter hangsúlyozta: a kisebbségi lét viszonyai között dolgozó magyar szervezetek küzdelme minden tisztességes, jóérzésű ember részéről tiszteletet és együttérzést kell, hogy kiváltson. Mindannyiunk kötelessége támogatni őket - jelentette ki.
    
Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Harrach Péter hozzászólására reagálva a Diaszpóra Tanács zárónyilatkozatát idézte, amelyben a résztvevők aggodalmuknak adtak hangot, amiért egyes magyar politikai pártok, olyan erőket támogatnak, akik nem ismerik el a nemzeti kisebbségek jogait. Úgy vélte: amit a Momentum művelt, annak rengeteg előzménye van a baloldalon, a Jobbik pedig most ugyanazt „a követ fújja", mint a baloldali pártok.
    
Bírálta a Momentumot, és úgy vélte: a párt EP-képviselői folyamatosan torpedózzák magyar jelölteket Brüsszelben, leveleket írnak Washingtonba, és NATO beavatkozásról álmodnak, a külhoni magyar pártok riválisának kampányolnak Szlovákiában és Romániában is. Ez nem 21. századi, hanem magyarellenes politika, pont olyan, amint amit a baloldal korábban produkált, a rendszerváltás előtt és után.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!