Harrach Péter: A nemzeti érdekek védelmét fogja szolgálni a felhatalmazás, amit a Fidesz–KDNP a választóktól kapott

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben azt mondta, hogy az a felhatalmazás, amit az EP-választáson a kormánypártok kaptak, a nemzeti érdekek védelmét fogja szolgálni. Kiemelte: meghatározó kérdés a két politikai erő küzdelmében, hogy miként gondolkodnak a szabadságról.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője napirend előtt értékelte hétfőn a májusi EP-választások eredményét az Országgyűlésben (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A kormánypártok a szabadság fogalma mellé mindig odateszik a felelősséget is. Amikor Európában gondolkodnak, akkor a keresztény gyökerű európai kultúra védelmére, a közösségek megerősítésére és az emberi méltóságra helyezik a hangsúlyt, nem Európai Egyesült Államokban, hanem a szabad nemzetek szövetségében, abban az Európai Unióban gondolkodnak, amit az alapítók elképzeltek.

Ugyanakkor amikor a nyugat-európai szabadságfogalom érvényesül, akkor az a családok, az egyházi közösségek és a nemzet közösségét gyengíti – állapította meg Harrach Péter. 

Kitért arra is: a kampányküzdelemben meg kell jelennie az erőnek, a győzni akarásnak, ezzel nincs baj, ez megfelel az európai normáknak. Az alpári hang és az ízléstelen megjegyzések azonban nem tartoznak ebbe a körbe, különösen azok részéről, akik egyébként európaiságot hirdetnek. Úgy látta: ez nem ért véget a kampánnyal. A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: azt a higgadt hangot kell képviselni egy ilyen választás után, amit a Fidesz–KDNP eddig is képviselt.

Orbán ViktorOrbán Viktor viszonválaszol az ellenzéki felszólalásokra az Országgyűlés hétfői ülésén. Mögötte balra Kocsis Máté, a Fidesz, a kép jobb oldalán Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Fidesz: az ellenzéket itthon Gyurcsány Ferenc, Brüsszelben Gyurcsány Ferenc neje vezeti 
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője úgy értékelte a vasárnapi EP-választást, hogy Gyurcsány Ferenc itthon, neje pedig Brüsszelben vezeti az ellenzéket. Az ellenzék romjain jutott erre a szerepre, visszavette a hatalmat az ellenzék pártjai felett. Ez volt az a szövetség, amely a kormányzása alatt tönkre tette az országot. Felidézte, hogy Gyurcsány Ferencék alatt megduplázódott a munkanélküliség, az államadósság, Magyarország teljesen elvesztette a gazdasági önrendelkezését, az IMF és a brüsszeli elit diktált, kilenc évig tartották túlzott deficiteljárás alatt az országot, a gazdasági „csökkenés” 7-8 százalék volt a mostani 5,4 százalékos bővülés helyett – sorolta. 

Megjegyezte: a magyar választók lenézését a mellette ülő Bangóné Borbély Ildikótól (MSZP) tanulhatta, arra kérte, ezt ne tegye. Kijelentette: ezt a választást a kormánypártok megnyerték, óriási, a magyarok többségének szavazatával. Amit a magyarok többsége mond a választáson nem lebecsülendő, nem lepatkányozandó, hanem megfontolandó, figyelembe veendő – tette hozzá. Azt kérte, az EP-ben Magyarország érdekeit képviseljék, ne itthon a brüsszeli érdekeket.

Kocsis MátéKocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt beszélt a parlamentben (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Az előtte elhangzott ellenzéki felszólalásokra úgy reagált: azok komolyan vehetősége erősen megkérdőjelezhető. Gyöngyösi Mártonnak (Jobbik) azt mondta, ha szerinte a kormánypártok szomorúak voltak, képzelje el, a Jobbik milyen szomorú lenne, „egy 53 százalékos választási eredmény után”. A médiadiktatúrát érintő megjegyezésekre azt mondta: a vezető magyar kereskedelmi televízió az RTL Klub, a vezető magyar hírcsatorna, az ATV az ellenzék szolgálatában áll, ahogy a legnagyobb magyar napilap, a Népszava, és az ellenzéki hírportálok, az Index, a hvg.hu és a 24.hu is, ezért az javasolta az ellenzéknek, hogy a „médiadiktatúrát” kifogásoló „hőbörgést” jobb lenne befejezniük. Tóth Bertalanhoz (MSZP) fordulva úgy fogalmazott: eddig is a szakadék szélén álltak, de most léptek egyet előre, ehhez külön gratulál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!