Harrach Péter: Nyugat-Európa megtagadja történelmi hagyományait

Az idősellátásról, a lakhatási válságról, a magyar-román viszonyról és a szőlőtermelők helyzetéről is szóltak az interpellációk az Országgyűlés hétfői ülésén.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője

Harrach Péter (KDNP) az országgyűlésben kiemelte: az önkormányzati választások előtt a kormánypártok folytatódó fejlesztéseket ígérnek a falvakban, a városokban és a fővárosban, továbbá rendezett, élhető településeket, az ellenzéki pártoknál viszont pozícióharcot, alkalmatlan jelöltek küzdelmét látni. Remélhetőleg a többség az önkormányzati választáson a szakszerű településvezetést támogatja, a rendezett, élhető településekre szavaz - fogalmazott.
    
Kifejtette: az európai parlamenti (EP-) választás nagy meglepetést nem okozott, de bizonyos átrendeződést igen. A kormánypártok „hozták a formájukat" és megerősödtek, az ellenzék pártjai pedig megküzdöttek egymással. A DK erős kampányt folytatott, a Momentum fiatal támogatókat szerzett más pártoktól - közölte.
    
Harrach Péter szerint Nyugat-Európában dekadens világ jelent meg, amely megtagadja történelmi hagyományait, identitását, és önvédelmi reflexe is gyengül, és az ellenzék ezt a világot tartja magához közel esőnek. Ezzel szemben a kormánypártok nemzeti értékeinket, keresztény kultúránkat és a normalitást képviselik - tette hozzá.
    
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: az ellenzéki pártok minél szélesebb körű összefogást akarnak elérni az önkormányzati választáson, és ezt a Gyurcsány-házaspár úgy értelmezi, hogy „mindenki mi alattunk", ők azt a konklúziót vonták le az EP-választás után, hogy mindenkit maguk alá kell gyűrniük.
    
Közölte: az EP-választáson a kormánypártok olyan támogatást értek el rekordrészvétel mellett, amelynek bármelyik európai politikai erő örülne. Az ellenzéki szavazók pedig leváltották az ellenzéki pártokat, ismét megbukott ellenzék az ellenzéki szavazók előtt, saját szavazóik voltak elégedetlenek velük - vélekedett.