Harrach Péter: A román hatóságok ne engedjék, hogy a soviniszta gyűlöletkeltés eluralkodjon

Harrach Péter (KDNP) az úzvölgyi katonatemetőnél június 6-án történteket úgy értékelte az Országgyűlésben: egy szűk soviniszta csoport akcióját lehetett látni; az ő céljuk az, hogy eltöröljék Erdélyből a magyar múltat és ezzel a magyar jelent is. Joggal várjuk el a román hatóságoktól, hogy megakadályozzák a további hasonló eseményeket - hangoztatta.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője
    
Elmondta, a temetőben többségében magyar katonák nyugszanak, ott is, ahol a rongáló csoport román halottakat feltételez. Hozzátette: a hadisírok gondozásának van nemzetközi gyakorlata, van román-magyar kétoldalú szerződés is, ezt kell betartani. Szerinte a megoldás egyszerű: az érintettek találkozzanak, végezzenek feltárást, állapítsák meg az elhunytak nemzetiségét és adják meg mindnyájuknak a tiszteletet. A román hatóságok pedig ne engedjék, hogy a sovinsizta gyűlöletkeltés eluralkodjon - hangoztatta.
    
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter válaszában közölte, a magyar kormány egyetért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontjával. Elvárjuk Romániától azt, hogy a kétoldalú kötelezettségeket és a nemzetközi szerződéseket betartva állítsák helyre az eredeti állapotot, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várjuk el a román hatóságoktól - mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!