Határozatot fogadott el az Országyűlés a Soros-terv végrehajtásával szemben

Határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a „Soros-terv végrehajtásáról szóló" határozatával szemben. A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal fogadták el a képviselők.

Orbán Viktor miniszterelnök (k), Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szavaz az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben című határozati javaslatról az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. december 12-én. (MTI Fotó: Soós Lajos)

A parlament ezzel kimondja, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára.

A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját – olvasható a határozatban.

A parlament azt is elutasította, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató Soros-szervezeteknek annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában.

Az Országgyűlés kimondta azt is: elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyarok népszavazáson kinyilvánított akaratát.

A Ház a kormányt is felszólítja, hogy ne engedjen az Európai Parlament és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg az ország jogait, utasítsa el a „Soros-tervet" és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait a „Soros-terv" végrehajtásának állásáról és a kormány intézkedéseiről.

A vasárnap, több fideszes és kereszténydemokrata képviselő által benyújtott javaslatot kivételes eljárásban tárgyalták meg, a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!