Határtalanul – Székelyudvarhelyi középiskolások Sopronban

A Határtalanul pályázat keretében látogatott el a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 50 diákja Sopronba.

Sopron

A székelyudvarhelyi diákok soproni programját a KDNP Soproni Szervezete is támogatta. „Fontosnak tartottuk, hogy az erdélyi vendégek megismerkedjenek Sopron és környékének minden, a nemzet számára emblematikus történelmi helyszíneivel, amelyeknek a nemzettudatot és összetartozásunkat erősítő, érezhető kisugárzása van” – mondta el Tóth Éva, a KDNP soproni elnöke. 

Sopron

A nemzet összetartozása úgy válik szoros kötelékké, ha azt élő emberi kapcsolatok erősítik – ez a célja a nemzetegyesítés programjának, amellyel a magyar kormány magyarországi és külhoni középiskolásokat támogat abban, hogy egymáshoz utazzanak. A határok ellenére a magyar diákok így megismerhetik egymást, és ezáltal akár életre szóló barátságok is köttethetnek – tette hozzá Vass Imre, a diákcsoportot vezető székelyudvarhelyi tanár.

Sopron

Sopron városa a Hűség 100 évében a magyar nemzethez való hűségével amúgy is különlegesen megérinti az Erdélyből érkezett magyar diákokat, akik Sopron város nevezetességeit – ezek között az 1921. évi soproni népszavazáshoz kapcsolódó – helyszíneket, emlékműveket is felkeresték – mondta Tönkő-Lukács Levente. Az erdélyi gimnázium lelkész-tanárának soproni kötődése is van, ugyanis csaknem egy évtizede a Soproni Egyetem református lelkésze is volt. 

Sopron

Az Eötvös József Evangélikus Gimnáziumban tanórán vettek részt a diákok, meglátogatták a Soproni Egyetemet, voltak a Lenck-villában.  A soproni városháza dísztermében Sopron nevében Csiszár Szabolcs alpolgármester és Tóth Éva önkormányzati képviselő, helyi KDNP elnök köszöntötte az erdélyi vendégeket.

Sopron

A nemzet történelme iránt érdeklődő középiskolás diákoknak Firtl Mátyás, Sopron korábbi országgyűlési képviselője, a KDNP Országos Választmánya elnökségi tagja a külhoniak kettős állampolgárságának jelentőségéről beszélt úgy is, mint aki a folyamat sikerre vitelének részese is volt a Magyar Országgyűlésben. A politikus könyvajándékot is átadott a diákoknak. „A nemzet elszakíthatatlan egységének a nemzet egésze számára beszédes bizonyítéka a soproni 18-as honvéd gyalogezred Ojtozi-szorosban tanúsított hősiessége, és az ojtozi csata ojtozi és soproni emlékműveinek sorsa, az, amiként száz év távlatából is ez összeköti a történelmi Magyarország legnyugatibb részét, Sopront a legkeletibbel, Ojtozzal” – fogalmazott Firtl Mátyás.

Sopron

A volt parlamenti képviselő hangsúlyozta: a Hűség 100 éve a székelyudvarhelyieknek jelentse az összetartozásunk megerősítését, hiszen a Sopron környékieknek megadatott az, ami az elszakított többi területen élő nemzettestvéreinknek nem: Trianon után a nemzethez tartozásukról szavazhattak.

Sopron

A székelyudvarhelyi diákok ellátogattak és megkoszorúzták a soproni Ojtozi-emlékművet is, és felkeresték a térség több, emblematikus történelmi helyszínét, nevezetességeit: a nagycenki Széchényi-örökséget, a fertőrákosi Barlangszínházat, illetve a fertődi Esterházy-kastélyt.

Székelyudvarhelyi diákok Sopronban és környékén

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!