Hollik István: Az a tét, hogy megyünk-e továbbra is előre vagy visszatér a kudarcos múlt

Kevesebb mint 50 nap múlva egyértelműen arról kell majd dönteni, hogy „megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér az a kudarcos múlt, amelyre 2010-ben nagy többséggel együtt már nemet mondtunk” – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Hollik István a szombaton kezdődött kampányrajtról beszámolva aláhúzta, csak pozitív tapasztalatai voltak az első nap aláírásgyűjtésén. Kiemelte, a Fidesz-KDNP gyűjtötte össze elsőként mind a 106 egyéni választókörzetben az induláshoz szükséges aláírásokat.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kormánypártok megállnának, mivel nagyon sokan szeretnék aláírásukkal is kifejezni, nem szeretnék, hogy a „kudarcos múlt” visszatérjen – tette hozzá.

 

Hollik István elmondta,

a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjei sokfélék: vidékiek, városiak, de három dologban mindannyian nagyon hasonlítanak egymásra.

 

Egyrészt elkötelezettek a térségük iránt, másrészt nem ismernek lehetetlent, amikor a helyi fejlesztési tervekről van szó, emellett beágyazottak, tehát ismerik őket és ők is ismerik az ott élő embereket és problémáikat, harmadrészt pedig természetesen nemzeti gondolkodásúak, nekik is Magyarország az első – fejtette ki a kormánypárti politikus.

 

Szólt arról is, a választás közeledtével Magyarországon „mindig nagy erők mozdulnak meg és állnak be a magyar baloldal mögé”.

Pontosabban úgy támogatják a magyar baloldalt, hogy támadnak bennünket, most sem lesz ez másként

 

– mondta.

Hollik István hangsúlyozta, „látjuk, hogy a Soros-hálózat működésbe lépett, aktívan támadják Magyarországot Brüsszellel karöltve”. „Ennek az az oka, hogy mi pontosan az ellentétét képviseljük, mint amit ők” – húzta alá.

Hollik István úgy fogalmazott, „ők nyílt társadalomról és európai egyesült államokról beszélnek, mi pedig nemzetek Európájáról, és arról, hogy nekünk Magyarország az első”.

„Ők arról beszélnek, hogy a migráció egy jó dolog, mi azt mondjuk, hogy a migráció egy veszélyes dolog. Ők a család fogalmát relativizálnák, kiszélesítenék, mi pedig meg akarjuk védeni a hagyományos családmodellt” – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kiemelte, „számukra azért vagyunk nagyon veszélyesek, mert ez a nemzeti alapokon álló politika, amely kormányozhatott az elmúlt 12 évben, ez sikeres tudott lenni”.

Hollik István ugyanakkor aláhúzta azt is,

„Magyarországon a választásokat nem külföldi kormányok, nem brüsszeliták, nem is a Soros-hálózat aktivistái fogják eldönteni, hanem a magyar emberek”.

Mi alapvetően bízunk a magyar emberek bölcsességében, hiszen a magyar emberek látják, hogy mi zajlik körülöttünk, látják a mindennapi valóságot, és ez alapján tudnak dönteni

 

– fogalmazott.

„Nekünk semmi más dolgunk nincsen, minthogy összegezzük számukra az elmúlt 12 év eredményeit, és arra kérjük őket, hogy hasonlítsák ezt össze a 2010 előtti kormányzati teljesítménnyel” – mondta Hollik István.

A kormánypárti politikus példaként említette, hogy az idősek nem rég kapták meg a tizenharmadik havi nyugdíjat, emellett majdnem kétmillió szülő kapta meg a családi adóvisszatérítést, február első napjaiban pedig a fiatalok kézhez kapták az első olyan fizetésüket, amely már nem tartalmazott személyi jövedelemadót.

Na most ezek az intézkedések nem lennének, ha a baloldal kormányozna

 

– jelentette ki Hollik István.

Hozzátette, „nemcsak azért mondjuk ezt, mert 2010 előtt éppen ők voltak, akik elvették a családi adókedvezményt, emelték meg az adókat, vették el a 13. havi nyugdíjat, hanem azért is tudjuk ezt mondani, mert ők maguk mondták”, hogy eltörölnék ezeket az intézkedéseket.

Hollik István megjegyezte, erre utal az is, hogy a baloldal „egyetlen, a magyar embereket támogató intézkedést” sem szavazott meg az Országgyűlésben.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!