Hollik István: A baloldal még mindig nem tisztázta, kik támogatták külföldről a választási kampányát

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint fél év elteltével sem látni tisztán a „dollárbaloldal” tavaszi választási kampányának külföldi adományozói ügyében.

Hollik István MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában az általa az elmúlt harminc év legnagyobb külföldi befolyásolási botrányának nevezett ügyről közölte: a baloldal egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesz és többször is „lebukott a hazugságaival”.

Példaként említette, hogy a baloldalon korábban azt állították: idei országgyűlési választási kampányuk javára magyar állampolgárok adakoztak, és mikroadományokból jött össze a hárommilliárd forint.

Aztán a miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter kikotyogta, hogy külföldiek is adhattak pénzt a kampányba. Majd Korányi Dávid, Karácsony Gergely főpolgármester volt tanácsadója és az Action for Democracy nevű civil szervezet magyarországi szervezője azt is beismerte, hogy lehettek úgynevezett intézményi adakozók is

 

– sorolta a kommunikációs igazgató.

Hollik István úgy folytatta: Korányi Dávid azt is elmondta, hogy nemcsak a honlapon keresztül, de emailben és közösségi médián keresztül is lehetett adományozni. „Ezeknek semmi nyoma nincsen” – jegyezte meg, majd felvetette, hogy honnan volt egy frissen megalakult szervezetnek email-adatbázisa.

A kormánypárt kommunikációs vezetője szerint a baloldal online kampányoldalának adományozó-számlálója „bizonyíthatóan megállt 11-nél”, ami alapján egy adományozó mintegy 270 millió forinttal támogathatta a baloldal kampányát. „Na, ez minden, csak nem mikroadomány” – fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott: „habár a dollárbaloldal próbálja tagadni, de valószínűleg a Soros-birodalomból is érkezhetett pénz a kampányra”. Az is erre utal – mondta Hollik István –, hogy Soros György fia a Twitter-oldalán megosztotta az Action for Democracy magyarországi választással kapcsolatos bejegyzését, azzal a megjegyzéssel, hogy „segíts a magyaroknak választani”.

Nagyon reméljük, hogy a dollárbaloldal 2023-ban tisztázza az elmúlt harminc év legnagyobb külföldi befolyásolási botrányának legfontosabb kérdéseit

 

– zárta szavait.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!