Hollik István: A baloldal vakcinaellenes kampányt folytat

A baloldal vakcinaellenes kampányt folytat, ezt bizonyítja egy, a parlamenthez benyújtott határozati javaslat is, amelyet valamennyi baloldali párt aláírt – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István azt mondta, a javaslat megtiltotta volna a 65 év felettieknek a koronavírus elleni keleti vakcinák beadását, és brüsszeli jóváhagyáshoz kötötte volna a keleti vakcinákat, ellehetetlenítve használatukat Magyarországon.

Az oltásellenes baloldali határozat újabb bizonyíték arra, hogy ha a baloldalon múlna, sokkal rosszabb lenne a helyzet, mint jelenleg" - hangsúlyozta, hozzátéve: "fényévekre tartanánk" a 65 év felettiek teljes átoltottságáról, és "nemhogy a hárommillió beoltottat nem közelítenénk, de még a másfél milliót sem értük volna el".

Hollik István a javaslatot aláírók között említette Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét, Ungár Pétert, az LMP országgyűlési képviselőjét és Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!