Hollik István: Erős hónap jön a magyar embereknek

Februárban sok, az állampolgárok életét megkönnyítő intézkedés lép életbe, „erős hónap lesz ez a magyar emberek számára” – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videójában.

Hollik István felidézte, hogy a koronavírus-járvány gazdasági krízist is okozott szerte Európában. A kormány célja az volt, hogy minél előbb újra növekedési pályára álljon a magyar gazdaság, „minél hamarabb ki tudjunk lábalni ebből a válságból”.

Ez sikerült – értékelt a kommunikációs igazgató –, az európai gazdaságok közül a magyar szinte elsőként érte el a járvány előtti kibocsátási szintet, ennek köszönhetően léphetnek életbe a februári intézkedések.

A gyermeket nevelő családok februárban kapják vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, megérkezik a teljes tizenharmadik havi nyugdíj az időseknek, nem vonnak személyi jövedelemadót a 25 év alattiak béréből, a minimálbérre és szakmunkás-minimálbérre jogosultak először kapják meg az emelt összegű juttatásukat”

– sorolta az intézkedéseket a kereszténydemokrata honatya.

Annak érdekében, hogy az infláció se érintse a magyarokat, a kormány üzemanyag- és élelmiszerárstopot is bevezetett – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Ezek az intézkedések egyedülállóak Európában, és teljesen világos, hogy segítik a magyar embereket és a magyar családokat. Ezért is megdöbbentő, hogy a baloldal nem támogatta, sőt támadta ezeket a lépéseket.

Miniszterelnök-jelöltjük szerint a minimálbérre egyáltalán nincs is szükség, sőt a tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetését egyszerűen böszmeségnek nevezte. A baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc pedig a családi adó-visszatérítést nevezte elvetemültnek” – fogalmazott Hollik István.

„Persze nem kell ezen csodálkoznunk, hiszen a baloldal mindig ilyen volt, amikor az ő rossz kormányzásuk miatt az ország válságba került, akkor ők nem úgy akartak kilábalni” a krízisből, hogy segítették az embereket, „hanem pluszterheket raktak a vállukra”. És a baloldal nem változott semmit – jelentette ki Hollik István.

„Pontosan ugyanerre készülnek.

Ha ők kormányra kerülnének, adót emelnének, és eltörölnék a tizenharmadik havi nyugdíjat, valamint a rezsicsökkentést is.

Ez a múlt kudarcos politikája. Ne hagyjuk, hogy a Gyurcsány-féle kudarcos múlt visszatérjen, védjük meg közös eredményeinket, hiszen Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra!” – mondta a kommunikációs igazgató.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!