Hollik István: Ha megvalósulna az EP terve, Magyarország gazdasága azonnal leállna

Ha megvalósulna az Európai Parlament terve, és az Európai Unió minden Oroszországból származó fosszilis energiára és atomenergiára azonnali és teljes szankciót vetne ki, Magyarország gazdasága azonnal leállna – mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában, amelyben a nemzeti konzultáció kitöltésére biztatott.

Hollik István ebben arról beszélt, az Európai Parlament „szélsőségesen baloldali és szankciópárti többsége” elfogadott egy határozatot, amelyben azt követelik, hogy az EU minden Oroszországból származó fosszilis energiára, tehát kőolajra és földgázra, valamint az atomenergiára „vessen ki azonnali és teljes szankciót”.

Ez Magyarország számára teljességgel elfogadhatatlan - szögezte le a politikus.

Hozzátette: ebből az EP-határozatból is „egyértelműen látszik, mi Brüsszel célja”.

Nem hajlandók figyelembe venni a szankciók káros gazdasági hatásait, és eszük ágában sincs változtatni az Európa gazdaságát romba döntő szankciós politikán, sőt gőzerővel dolgoznak a kilencedik szankciós csomagon

 

– jegyezte meg.

Hollik István hozzátette: ha megvalósulna az EP terve, „akkor Magyarország gazdasága azonnal leállna”.

Ezért erre a szankciópárti határozatra nemet kell mondanunk. Ez is azt mutatja, hogy nehéz csaták állnak még előttünk, annak érdekében, hogy meg tudjuk védeni Magyarország érdekeit az elhibázott szankciókkal szemben

 

– fogalmazott.

Hozzátette: ezért is fontos, hogy minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációt.

„Ha több millió magyar ember kifejti véleményét a szankciókkal kapcsolatban, azt nem tudja Brüsszel figyelmen kívül hagyni” – szögezte le.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!